2010. június 25., péntek

Ich bin ein Berliner

A drezdai képtár megtekintésével kalandjaink itt véget is értek, ideje volt nagyobb falat felé néznünk. A német hadvezetés felismerte az országukat veszélyeztető lumpen elemeket bennünk, így mozgósítotátk a Bundeswehr-t is. Újra német csizmák döngtek Európa csendjében... Legalábbis a Semperoper előtti téren.


Berlinben a tv-toronyba fel lehet menni, igazi turistalátványosság, van benne étterem is meg minden. A lift 6 m/s sebességgel száguld fel a 220 méteres távon. Fentről szépen látni melyik területek tartoztak az egykori kelet és nyugat fennhatósága alá. Noha el kell ismerni mind Drezdában, mint itt szépen haladnak a felújításokkal, szakaszosan haladnak a régi Nyugat-Berlin területeitől kiindulva, s kebeleznek be új és új lakótelepeket és szocialista épületszörnyket.
Az Alexanderplatzon, megvan a világóra még a régi szép úttörős időkből.


Persze van még számtalan kiváló emlék, mint a Népek Barátságáért kialakított csodaszép szökőkút. (nem csodaszép) S egyebek. Az első elfogyasztott sör után pedig kapsz játékmárkát, amit beválthatsz a következő sörben, csökkentve ezzel költségeidet. Nevezzük hűségpontnak. Mivel a Reichstag este 10-ig várja a látogatókat (utolsók belépésének ideje), hát elindultunk felé. Az újraálmodott kupolába, teraszra ingyenes a belépés, és egy 50 személyes lift visz fel a tetőre. Talán ez a típusú parlamenti lét barátságosabb az embereknek, miszerint ténylegesen bármikor odamehetsz és bemehetsz a nemzeti legfőbb épületébe, ahelyett hogy a tér másik felén felállított kordonnál nem juthatsz tovább...


Úton az épület felé egyébként áthaladhat az ember a Potsdamer Platz és az azt környező üzleti és nagykövetségi negyeden is, ami azért már világvárosi paraméterekkel bír. Budapest? Ugyan már...



Ezen kívül még vannak persze berlini nevezetességek: többek között ezek a következő képeket ihlették.





Este meg elözönlétték az utcákat a pillangók.

2010. június 24., csütörtök

Vajon érdemes-e elvek nélkül létezni?

Prágában még járkáltunk egyet az óvárosban, plusz villamosoztunk és metróztunk is.


Ami igen fontos információ Prágáról, sőt egész csehiáról, hogy minden bolt a Triád kezében van. Kínai kis fickók árulnak minden élelmiszerboltban, ahol jártunk, legyen az a főváros, vagy az utolsó sz.ros falu.

Következő támadási felületet a német terület nyújtotta, amit nem is hagytunk békében. Csupán némi hágót kellett találnunk az átkelésre.


Mivel túl sokat veszélyes védőital nélkül utazni, így Drezdában meg is pihentünk azonnal.


A szálláson lévő 3. emeleti szobáról talán érdemes képet közölnöm...



A kevésbé tájékozottak számára megosztom az információt, miszerint ma Deutschland vb meccset játszott. Volt is mindenféle különös esemény városszerte. Többek között számolatlan alkoholizáló drukker. Ami fontos lehet ez Sachsen, ahol a Radeberger szülőhazája is van, s a mi csapolva állítólag igen finom. (valóban)


De ha már helyi értékek ime két másik versenyző:


S a kétségtelen favorit, mely némileg idényjellegű, s ezért egyben unikum is:


Persze enni is lehet helyi finomságokat, mint eme göngyölt marha, burgonygombóccal és kiváló mártással.


Ezenfelül a meccsről, sem feledkezhetünk meg, mely előtt és alatt minden televízióval / kivetítővel rendelkező helyre hiénaként csapott le az átlag német állampolgár. Mellékesen jegyezném meg, hogy országszerte óriási kivetítőket helyeztek üzembe, amik a központi nemzeti összefogást fejlesztő helyek. Drezdában is van egy ilyen. Azonban rengeteg embert nem engedtek már be, köztük minket sem, így a körülmények szomorú összejátszása nyomán ismét sört kellett inni... mert kocsmá(k)ban néztük a derbit. A meccs szünetében egyébként megtudtam hogy az 5 berlini ilyen nagy helyszín közül az egyiken 300 ezer ember volt. Viszont több városban is lezárták a kapukat, mivel egyszerűen nem volt már több hely az érkezőknek.


A gól pillanatát, nem írnám le szavakkal. Az egyik gyerekről azt gondoltam vagy maradandó agykárosodást szenvedett örömében, vagy becsipődött az egyik heréje. De aztán elhallgatott 3 perc műlva. így valószínű egyik sem állt fenn.
A mérkőzést követő fieszta, az utcákon hömpölygő tömeg, a járdákon a falak mentén hosszan tömött egységben ülő és söröző tömeg, s a német zászlók sokasága szép látvány volt. A rigmusok közül a talán legtöbbször hangoztatott, a "na kit becstelenítettek meg hátulról? Ghánát" volt (amit erősen nyomdaképessé tettem).

Mivel mi ilyen alpári dolgokban, meg masszív italozásokban neveltetésünk miatt nem veszünk részt, s ez amúgy is életidegen közeg nekem, így inkább egy mojito mellett leltünk nyugodalmat.


Azt kell mondanom, igen régen fogadott be testem annyi sört, mint ma. De sebaj, holnap (ma) már nem lesz alkalmam ilyeneket csinálni. Hisz Berlinben berlini sört kell inni, s nem drezdait... Az embernek legyenek elvei ugye.

2010. június 23., szerda

Vajon milyen Prága?

Még pénteken voltunk Ostravában, ami 2015-ben pályázik az Európa kulturális fővárosa címre. Ezen felül csomó turistaút látnivalói között szerepel. Azonban igazán sok élményt nem tartogat. Hacsak azt nem, hogy a várba bejutni sem lehetséges, ha nincs koronád (mármint nem a fejeden, hanem a zsebedben), s nem árt ha csehül is perfekt vagy, mert a néni más nyelven nem ért.
Ez egyébként általános tapasztalat volt, ahogy haladtunk Magyarország felé, egyre csökkent az idegen nyelvet beszélők, s az idegen nyelven megjelenített információk számossága.

Tehát Ostrava csalódás volt, a hordát rászabadítottuk a Felvidékre, vagy mai szóhasználattal Szlovákiára. Zólyom várát ostrommal bevettük, ahol éppen egy esküvő zajlott. Egyébként a várban helyezték el a szlovák nemzeti galéria kincseit, s a személyzetből egy fiatal hölgyike még magyarul is beszélt. (Illetve nem tagadta le, hogy tud.)


Hazaérkezvén, fél Európát magyar fennhatóság alá helyezve, nyugodtan dőlhettünk volna hátra. Azonban én megjelentem egy lakásavató bulin, mint pesti látogatásom méltó felvezetője, éppen kiváló volt a célnak. Itt hányatatott sorsú lelkem, mely már-már elsivatagosodott a haza hiánya miatt, kellő dúzisban kapott elixírt a fiatalkorom meghatározó élményét adó háziborból. Van ami megfizethetetlen, minden másra ott az eurocard/mastercard. Ez az első kategória volt.


A hétvégéről most sokat nem is regélek, legyen elég annyi, kiváló hangulatban telt, kirándulással a budai hegységbe, a Balatonra.


Otthon töltött napjaim alatt, kaszáltam, szőlőt ritkítottam, meggyet és ribizlit ettem a természet lágy öléről, s egyéb máshol nem kivitelezhető tevékenységek forgatagában álltam a sarat. És ettem itt is tradicionális ételeket, mint a hortobágyi húsos palacsinta (többek között)


A testi és lelki felkészülés természetesen nem volt véletelen, hiszen hétfőn az apehba kellett mennem. Erről több bejegyzést is ejthetnék, de legyen elég annyi az általam visszaigényelt adó nem volt jogos teljesen, s bár a tájékoztató szerint jártam el, azonban mégis helytelenül. így a többlet, amit kiutaltak jogosulatlan, s bírságot is kell fizetni, a többlet visszautalása mellett temészetesen. Sebaj, ismét okosabb lesz az ember minden ilyen kis csel megismerésével.


Kedden pedig elindultunk új útitársammal Prágába. Legyen elég annyi a sörök garmadája fogadott itt, s hosszú sétánkon óránként ittunk is egyet, mivel az orvosi ellátás színvonalát kevésbé ismerjük, s ki tudja mit tesznek egy kiszáradt szervezettel itt... Most már indulunk is, mert reggel van, s várnak a további csodák.
Nekem személy szerint Prága az egyik kedvenc városom.


2010. június 18., péntek

Vajon lesz-e internet mostanában?

Azt hiszem pár napig nem. Meg ugye, ha megtérünk szeretett hazánk kebelére, akkor nincs idő a históriás énekeket költeni. Tehát minden majd lesz vmi előbb utóbb a mai napról is.
Sajnos ma én vezetem a lóerőket, így a Mester és Margaritát is pihentetnem kell, pedig majdnem sikerült végeznem vele az úton.
Internet meg talán (nem) lesz, ezt nem tudni. De mindegy is. A gép dolgozik, az alkotó pihen.

Vajon a boldogságérzet befolyásolható-e?


Bialystok további érdekességeket is tartogatott. Ott van például mindjárt a palota, ami a honlap szerint ilyen-olyan kiváló és csodálatos. Azt viszont nem említik meg, hogy ott van jelenleg az orvosi egyetem, a kertje - ami angol legeslegszebb gyöpnek van lefestve - pedig éppen felújítás alatt áll. Egyébként országszerte rengeteg a felújítás. Viszont a szép kastélytermek és márványlépcsők helyett, teljes nyugalommal besétáltam a TO (gyk. tanulmányi osztály) területére, s meglátogattam az illemhelyüket.
Ez mondjuk egy templom itt.


Van pár új templom is, mármint egészen új, még építés alatt részeiben.


Viszont az sem kétséges, hogy Lengyelország végtelen területekkel rendelkezik, hosszan elnyúló megművelt szántókkal, vagy éppen erdőkkel.
Varsóban épp csak megálltunk 3 zloty értékben, mivel ennyi készenléti tőkét halmoztunk fel korábban. Ez éppen 1 óra parkoásra elég, tehát a belvárosban tettünk egy rövid sétát és annyi.


Nekem személy szerint nem tetszik Varsó, olyan mint Pest. Riga és Tallinn is veri. Persze 1 óra alatt nem lehet megítélni. Mindenesetre a be és kivezető útjain a forgalom, a bevásárlóközpontok, a környező épületek... szóval minden olyan, mint Pest.


A mai ebéd a "tesco" parkolóban zajlott le, ami ugyan nem tesco volt, hanem vmi Piotr ... akármi, de ténylegesen van az előző lánc képviselőiből is itt már. A fejedelmi lakomához tökéletesen használható lett volna a pattintott kőeszköz, amennyiben emberré válásunk hajnalán járnánk.


Igy azonban egy magnum pálcika is tökletes volt a célnak. Új idők, új megoldások ugye.
Utunk most a hírhedt morva fejedelemség irányába konvergál, s jó szokásunkhoz híven azt is uralmunk alá hajtjuk majd.
Főharcálláspontunk ezúttal így festett, s mivel hírünk már megelőzött minket, a cseh vitézek áldozati ajándékokat áldoztak méltán retegett haragunk elkerülése végett.


Itt aztán ismét megszálltunk egy fogadót s némi elemózsiát követeltünk a szakácsnétől cserébe életéért, melyet nagyon bölcsen nem is tagadott meg. Ezúttal nem tradicionális cseh vonalon mozogtam, ellenben mindezt teljes mértékben ellensúlyoztam több adagnyi budwar termékkel.


Ezzel egyikünknek sem volt gondja, mivel holnap már rövid utat kell csak lovacskánkkal leproszkálnunk, hogy ismét István királyunk birodalmában mosolyogjon ránk az esthajnalcsillag fénye.

S hogy mi a boldogság faktora? Nos a válasz könnyű. Bár a faktor természetét leíró egyenlet bizonyára állandó egyensúlyt alkot bonyolult világunkban, azonban pár százalékban könnyű befolyásolni azt.

2010. június 17., csütörtök

Vajon milyen lehetett a tánc 1865-ben?

Elsőként sajnálatos hírt kell megosztanom, kiraboltak bennünket!
Mindig tudtam, a szovjet utódállamok közbiztonsága némileg labilis...
Az eset a következőképpen történ(hetet)t:
Mint jó kollégista, tapasztalatoktól felvértezve a mostoha hűtő nélküli idők ellen, a bontatlan, finom sajtomat az ablakpárkányra helyeztem el kívülről persze, hogy kevésbé viselje meg a kinti 10 fokos éjjel, mint a benti 25. A másik kiváló szakember hasonló indíttatástól vezérelve szintén kifüggesztette élelmét az ablakon
kívülre. (a szálló hátsó frontján volt a szobánk, tehát nem rongáltuk a homlokzat vonzó összképét cseppet sem.) Reggel lesem a sajtot, hát sehol semmi... Illetve a csomagolása a tető vonalán túl néha látható, ahogy a szél meglebbenti... Aztán Donner Wetter, s egyéb festői szavak kíséretében megjegyzi a másik közegészségügyi biztos is, hogy este valami kapirgálást hall, hát kinéz a sötétítőn túlra, s ott egy madár operálja ki éppen a zacskóból az elemózsiát.
Hát így történt. Madarat lehetett volna fogatni velünk, csak nem örömünkben. De több is veszett Mohácsnál.
Ma 9-kor reggeliztünk, némileg változatosan ismét tojást, viszont a tea jól esett. Vizsgáljuk hát meg a lett főváros nappali báját. Szokás szerint borús idő és szemerkélő égi áldás kísérte a tárasaságomban vágtázó két apokalipszis lovasát.


Persze ennyi azért kevés, ennél többet kell mutatnia a lett időjárásnak ahhoz, hogy
minket eltántorítson választott utunkról.
Múzeumban nem jártunk, mert söröztünk csak. Na jó nem, természetesen nem a sör az életünk ereiben áramló anyag, hanem a magasztos gondolatok, a szép eszmék szeretete, s természetesen a kulturális ingerek szimbiózisa. Ennek jegyében meglátogattunk néhány templomot ezúttal belülről is, Voltunk a Szt. Péter templom tornyának tetején
megszemlélve a hunok lábai elé boruló Rigát. Viszont az érdekes volt, hogy nem volt gyalogos megközelítési mód. Lift van csak és kizárólag. Bár a vádli kívánta volna, így a kényszer győzött.
Ez pedig a dóm belső udvarának kerengője.


Szellemi táplálékot ebédeltünk, megterített asztalunk a rigai dóm volt, a menü pedig templombelső, s Aivars Káléjs. Aki műveletlen tuskó lenne, azzal könyörületből közlöm, ő egy világhírű lett orgonaművész és komponista, s ez alkalommal Mulet, Hesford, Vierne és Bach műveket
adagolt asztalunkra. Eme slágereket dudorászva keltünk hát útra a távoli lengyel föld hívásának engedve. S bár lengyel magyar két jó barát, azért nem isszuk
mi meg a lengyelek borát, hanem inkább maradunk a sör és zubrowka vonalon. Természetesen csak ha időnk engedi, s akkor is csak oly kivételes esetekben, ha külső kényszerítő eszközök előtt kell meghajlania dacos magyar öntudatunknak. Ki tudja mire képesek ezek az idegen népek, még az is lehet csellel és ármánnyal célt érnek és valamilyen fifikás módon megitatnak velünk valamit...
Litvániában az ország kultúráját mindössze egy szippantásnyira tudtam élvezni - a nyitást követően, majd el is fogyasztottam a nedűt.


De ami elmondható mindenképpen összegzésként, hogy itt már van éjszaka! Sötét, Hold, meg minden.




Meg aztán némi nemzeti étket is be kellett táplálni a létfenntartó rendszerbe, s mint ilyen, egy krumplilángos szerű, gombás raguval megbolondított finomság került az asztalra.


Noha a szálló kinézete a klasszikus munkászállót idézi, a konyhája igazán remek.


És hogy miként táncoltak a lengyelek 1865-ben? Nos a válasz kézenfekvő...


Legalábbis a poháron megvannak ennek a történészek által is igazolt nyomai.

2010. június 16., szerda

Vajon milyen a Zelta?

Valahogy sejtettem ez lesz. S hogy nem lesz elég idő összekapni magukat a trehány fiúknak. Mert reggel még a kisbabának kakizni kell, s azt háromszor :) Bár talán az okozta nála már este nem fogyasztotta el az "utolsó" sörét. Természetesen ráértünk volna, de hát csak a komp kötött időhöz, tehát egyszer mi is tarthatjuk(tuk volna) a tervet.

Szívemben elviselhetetlen fájdalom burjánzott, amint elhagytuk Finnország nyugalmat árasztó partjait. Némi bünti után megnyitották a komp boltjának elviselhetetlen fájdalmat kompenzáló részlegét, melyet így részben szükségből, részben kíváncsiságból kellett felkeresnem. A körülmények áldozata vagyok, de mit lehet tenni a sors ellen? Nem érdemes harcolni a felsőbb hatalmak ellen. Tehát némi körtés üdítő - meglepve pár százalék járulékos jókedvvel - meghozta a nyugalmat kicsiny lelkemre, s immár az őszinte érdeklődéssel tekintettem az engem körülölelő világra.
Eddigi látogatóim mindig kifogták a rossz időjárást, s ez most sem volt másként. Viszont itt az autóban Észtország messzeségbe vesző útjain a Nap égeti a karomat. Szerencsére a hőháztartásom megőrzése érdekében megtettem mindent mit a józan ész diktált, s mindenféle itóka várja kedvesen megsimogathassa piciny bendőmet.

Tallinnt, mint látnivalót már megszakértették a kollégák, s mivel nekem is karnyújtásnyira van, s az egyik legnormálisabb hétvégi program amúgy is, így BlitzKrieg volt. Sör miatt sem kellett megállni, mint említettem mindennemű komoly hadművelet alapja a logisztika, s az utánpótlás kérdése, s ez kis hátizsákomban már testet öltött. Okosan.
így hát irány máris Riga. S ha Riga, akkor egy új ország kínál mindenféle jó dolgokat, mint látnivaló, gasztronómia.

Megpihentünk a homokos lett riviérán, egyik vállalkozókedvű figura még fürdött is. Eléggé hideg szél megléte és elegendő sör hiánya miatt én nem mártóztam meg a habokban.
Aztán pár óra elreppent, s már Rigában is voltunk hipp meg hopp.

A szállásunk 6 km-re van a városközponttól, viszont teljesen menő és szerintünk mi vagyunk az egész épületben egyedül. (Ez azért nem valószínű, mert elég sok autó áll itt.) Viszont itt van melletünk a Baltikum legnagyobb bowlingterme, ahol vb is volt pár éve. Bár ami még ennél is fontosabb, hogy van itt egy grilles szuperlatívusz hely, ahol 4 lati fejében már igencsak bőséges kulináris nirvánát lehet megidézni...

Ennek eredményeként, sajnos túltelítődés lépett fel minden kedves távolbaszakadt hazánkfiánál, így kénytelenek voltunk némileg lesétálni a buzgalmunkat az evés terén...

Rövid, ámde egészségügyi szempontokból nem elhanyagolható testmozgásunk során megtekintettük a város szívében húzódó sétányt, ami tulajdonképpen egy lenyűgőzően parkosított terület, az opera, és a felszabadulási emlékmű tengelyén. Ezektől karnyújtásnyira elszórtan helyezkednek el az 1300-as évekből visszamaradt épületek, rekonstruált városfal, a puskaporos torony... és még sorolhatnám. Szerencsére itt is süt a Napocska még 22 óra után is serényen.

Azonban természetesen vannak modernebb objektumok is, és itt most nem a kellemetlen szocialista ötéves tervek panelprogramjairól beszélek a külvárosi részeken. Modern, csillivilli irodaépületek, meg mérnöki műremekek, mint hidak, stb...

Ezen felül a városnak pezsgő esti élete van még így kedden is. Rengeteg nyitott légterű vendéglátóipari egység van, s lépten nyomon élő zenekarokba botlik az ember. Ennek megfelelően sok vendég is van, s ami furcsaság volt, hogy rengeteg nőnemű egyed lepte el sáskamódra ezeket a helyeket. Mintha Rigában 80% nő élne. Illetve persze az is lehet csak a szokásos, s szegény férfiak dolgoznak, míg a nők szórakoznak.
Azonban itt is vannak bizonyos dolgok, amikbe az ember akaratlanul is belesodródik. Ez a rossz társaságba keveredés tipikus, s semmivel össze nem téveszthető esete...
Persze én sem akarom a bejuszt összeakasztani senkivel, így hát szolidaritásból. DE csak azért, immár teljes nyugalommal és felelősségem teljes tudatában jelenthetem ki:
Nos, a Zelta igen finom.