Fingország

Nos ismét a szokásos harcálláspontról tudósítok. Illetve nem is, mert nincs mit.
Ma végre megkaptam a céges hitelkártyát, ami 10 nap alatt készül el. Legalábbis másnak. Nekem több, mint egy hónapba telt, vizsont nem költöttem róla... :)

Semmise

Többet ételekről már nem akarok nagyon írni, de minden nap vmi érdekes helyet látogatunk meg. Tegnap steakházban voltunk.

Ez egy 22 Oz hús, aki szörnyülködni akar, váltsá át...

A tájfun egyébként elkerülte a fővárost, eső azért volt, meg szél is. Sajnos Északon 12 embert követelt meg pár százezer tonna rizs is veszendőbe ment. Ez volt idén a 10. tájfun, és eddig a legerősebb, maximum fokoztot kapta egyébként.

Ma kilátogattunk a majdani lehetséges telephelyre, s útközben átmentünk Manila kevésbé felkapottabb részein. Hát... állítólag India sokkal rosszabb, de azért ez sem volt felemelő.
Valamiket még akartam írni, de olyan álmos vagyok, most megyek aludni azonnal. Meg úgyse érdekel senkit mik vannak itt, mikor otthon dübörög a gazdaság, s Orbán bácsi lángoszlopként mutatja a jövőbe vezető utat :)

Ismét a mókuskerékben

A tájfun ma érte el a körzetet. Manilát északról kerülte el, a főváros csupán a peremét érte el. Vagy fordítva, lényeg, itt annyit lehetett érzékelni belőle, hogy az elméletileg légmentesen záró és kinyithatatlan 27. emeleti iroda ablakai élesen sívitó hangot hallattak időközönként, mikor a szél valahogy mégis átjutott rajtuk. (vagy a falakon) Mi lesz a tájfun eredménye, azt majd reggel elolvasom a minden nap az ajtóm elé tett napilapból.
Mivel cégünk a költségcsökkentés elkötelezett híve, én pedig a cégé, így feláldoztam magam egyébként a hétvégén, s pénteken kijelentkeztünk finn társammal az A hotelből, s a hétvégét közös szobában töltöttük az előző bejegyzések helyszínén. Mivel a cég ugye elméletileg fizeti szállásunk költségeit, így nem kérdés ezzel az elegáns spórolással ismét csakis a munkahely rentábilissá tételét tartottuk szem előtt. Természetesen nekem ezekhez semmi közöm, ezeket mindig a finnek találják ki, én meg csak mint birka követem őket. Ha rosszba visznek, hát mit tudok csinálni?! De nem?
No, viszont mikor visszatértünk a fővárosba, tegnap elfoglaltuk új harcálláspontunkat.



Kilátás a szobából...

Mondjuk 15 euroval drágább az előzőnél, de ugye hétvégén úgyis spóroltunk. Másrészt valami véletlen folytán jelenlegi finn főnökeink megtudták, nekünk semmi közünk ahhoz, hogy átköltöztünk (meg ugye spórolunk), hanem az itteni főarab figura kényszerített minket erre, mert hogy ő is itt lakik. Nos a reggelire A helyen sem volt panasz, de itt azért más a helyzet. Van pl. 6 féle sushi vagy szusi. Én falun élek, hát azt sem tudom miként kell ezeket írni. A helyen csak valami búzafű facsart levére futotta (valóban fűízű volt), itt azonban már x facsart és y turmix közül kell minden reggel választanom. Mindez természetesen a napközbeni teljesítményem rovására megy, mivel már reggel komoly feladványok elé kell állítanom agytekervényeimet a választásnál. Nehéz életem van, az kétségtelen... Ma reggel ettem például banánkenyeret is.
Viszont ma 20h előtt elhagytuk az irodát, mivel a főnökeink megérkeztek az anyaországból. Mit volt mit tenni, ha a főnök itt van, akkor menni kell. Az előző hét 12 órás munkanapjait imígyen feledve (kivéve péntek ;) ) mentünk is eléjük. Vagy inkább haza, mivel őket is ide szállásolta el az arab sejk, ki az itteni uradalom korlátlan, s rettenetes ura.
Ezt követően egy szolid vacsorára futotta még, amit vmi 'Chili' nevű helyen fogyasztottunk el. Mivel szemfülesen észrevettem van itt 1 liter sör 150 peso-ért (750Ft), így bár semmi közöm nem volt a dologhoz, végül mindenki ezt rendelte. Én szokás szerint olyat kértem, ami nem volt éppen... de azért sikerült ennem valamit. S a legjobb az volt, hogy éppen két sört sikerült meginnom, míg a másik négyből bárki is végzett volna az elsővel :)

A hétvége összegzése

Amikor megérkeztem ide megkérdezték ugye, mi a látogatásom célja? Business, tehát üzlet.
No igen. Maradjunk annyiban, Ázsia veszélyes hely. Senkinek nem kívánom ide kelljen utaznia üzleti ügyben. Csak kiragadok pár példát megpróbáltatásaim sorából.
- állandó meleg
- az óceán sós
- sör fogyasztása 4 órán keresztül az óceánban feküdve
- mindenféle hasonló dolgok


Többet nem írok, mert nem akarok senkit a munka részleteivel untatni...

Félelem és rettegés

Mivel az utolsó tájfun 26 halálos áldozatot követelt, ezért fájó szívvel, de el kellett hagyni Manilát. Valamivel el kell ütni az időt, hát kicsit délebbre haladván elérjük Boracay szigetét. Ide menő légcsavaros gépek járnak, de a fényképezőgépről a képeket sajnos még nem tudom prezentálni. Azonban a telefon kamerájával sikerült megörökíteni szegényes vacsoránkat, melyett a frissen fogott tengeri/óceáni dolgokból kiválaszt az ember, s megmondja miként készítsék el.





Viszont nem feledhetjük a trópusokon az ember sokat szenved a melegtől, s folyamatosan veszít folyadékot, azonban ezt egy elegáns huszárvágással meg lehet oldani szerencsére...


A reggeli után pedig rendkívül megerőltető 15 méter gyaloglás után a pálmafák alatt sikerülhet eljutni az Ázsia többszörösen legszebb strandjának választott partszakaszra.

Nos a helyzet nehéz, de nem lehetetlen. Talán sikerül ezt a hétvégét kibírni itt, ha már a kényszer ide sodorta az embert...
Másrészt még annyit tennék hozzá, reggel sütött még a nap is kicsit, de ez azért azóta is igaz... én azt gondoltam az ilyen partszakaszokról készült képek mind a gondos utómunka eredményei. Mármint a színek. De meg kell állapítanom, a természetnek is van Photoshopja, s itt használja is.

SOS

Mi filippinó életstílus lényege?

Jó kérdés, talán folyamatosan dudálni az utakon. De nem folyamtosan, mint az M1/M7 bevezetőn, hanem csak két kis duddantás, de abból végtelen sok. Mindenféle sávokon keresztül piroson át, kanyarodás közben a másik sávba furakodván. Szóval csak életvitelszerűen.
A taxi egyébként viccesen olcsó, 200 forintból elvisznek 15 percnyi járóföldre is, de arányaiban sem növekszik az ár számottevően. Viszont az üzleti negyedben elterülő kerületnyi összefüggő bevásárlóközpontok szinte a finn/magyar árakon mozognak. Persze ez nem az átlagembereknek van, mint megtudtam. Főleg tudva azt mennyit is keres itt egy mérnök például.Valóban ultra-low-cost hely a multiknak. Viszont nincs kutatás fejlesztés semmi, így most ezzel a mézesmadzaggal le lehet fejni a már itt működő egyéb IT cégeket könnyedén. Nagyjából azzal, hogy Te fogod a Fülöp-szigetek renoméját a világban öregbíteni. Ki ne tenne ezért? Ha nekem azt mondják Magyarországon, gyere, megcsináljuk az évszázad magyar találmyányát, biztos nem mondok nemet :)
Alapvetően egyébként 9-21 óráig vagyunk az irodában kedves finn sorstársammal, s ez már a héten így is marad. Talán majd hétvégén látunk is valamit a városból, vagy talán Ázsia egyik legszebb strandjából. Ki tudja...

De ami viszont meglepett, az a mai újság volt:


Majd még folytatom, de a napi 12 óra lefáraszt, tegnap meg még el is kellett menni zabálni egy nagyot.

Képzeljük el...

hogy oda kell jutni. Ez testvérek között is 13-14 óra. Leszállás nélkül. Kb ilyen géppel, mint ez is:

Másrészt elég zsúfolt sorokra kell számítani, és rengeteg emberre, kb 70 sor ülés, soronként 10 ember ugye. S ülni ennyit, már az is nagy teljesítmény. Szerencsére az ilyen gépeken van kis monitor mindenkinek, amin van film, zene, játék, stb... sőt egymás ellen is lehet játszani :) De a lényeg, hosszú. Egyesek szerint csak xanax segítségével lehet emberi körülmények között átvészelni. Persze ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.
Ha mondjuk Manilát vesszük, van csomó lepukkant része, viszont van új építésű negyed is, több is, ami simán ver európai nagyvárosokat is. Ezen felül vannak a nagy bevásárlóközpontok, de inkább bevásárlóvárosok, amik légkondisak, s valóban szerteágyazó kereszteződésekkel van tele a boltfolyósok tömkelege által alkotott több emeletnyi massza. kilométerekre lehet eljutni boltok előtt sétálva, néha kilépve az utcára, amíg az ember átkel az úttesten.
Mit is lehet még hozzáfűzni? A lakosok száma egyes források szerint a fővárost alkotó szövevényben mintegy 14,5 millió lélek, ezért is furcsa, ha az ember teljesen véletlenül összetalálkozik ilyen helyeken emberekkel, úgy hogy nem is bezéltek meg egymással semmit.
De erről majd legközelebb.

Mivel megígértem...

.. meg mert unom is az egyhangúságot itt, úgy döntöttem a hétvégén virtuálisan elviszem a kedves olvasókat Ázsiába :) íme egy kép a dologról

Igaz ez itt a falamon van kitéve, de azért éppen megfelel a célnak!

Ajka rajtja

Nem is tudom miért jutott most ez eszembe. így hívták (mostanában van-e nem tudom) régen az ajkai csónakázó-tó körüli futóversenyt. Egyszer még én is lefutottam, legalábbi van róla oklevelem. De igazából valahogy lekéstem a korosztály rajtjáról, s a végén mentm oda a heverokhoz, hogy ez meg milyen már, erre nekem is a kezembenyomtak egy oklevelet :) Az meg jó volt, mert így nem kellett a suliban futkározni meg hasonlók.
De a lényeg, amiről eszembejutott Ajka, az a mai érdekesség. Ülök az orvosnál a váróban, a tvben meg kezdődik a finn híradó, amiben kb 4 perc volt Kolontárról, meg Ajkáról. Azt hiszem ez a híresek lettünk helyett a hírhedtek inkább.

Kirándulás Tamperébe

Mivel mára szikrázó napsütést ígért a meterológia, így úgy döntöttünk, elvonatozunk Tamperébe. A jól értesültek tudhatják, töltöttem már ott egyszer 5 hetet, többek között itt is lehetett róla olvasni. De ez már régen volt, így hát ideje volt visszatérni. Az egy másik város, mintha nem is Finnország lenne, illetve legalábbis nem Helsinki. Az emberek hömpölyögnek az utcákon, csomó fiatal van, csomó víz és híd.
Már a túra eleje meghiúsulni látszott, mivel a közeli vasútállomáson megbeszéltük a találkozót Szabival, ahova nekem ugye busszal még el kellett jutnom. A busz viszont késett 5 percet, így siettem az utolsó kocsihoz, ahol már ő a melegben üldögelt. Azonban egy babakocsis lányka szenvedett ott a vonatba való bejutással, hát segítettem neki, s beemeltem a babakocsit a két lépcsőfokon, majd kiszálltam és mentem a másik kocsiba, ahova el kellett volna jutnom. De a kocsi jutott el hozzám. Mert ahogy leszálltam az első kocsiból, a vonat bezáródott, s már el is ment... Pech.
Aztán a másik vágányra közben megérkezett egy másik Helsinkibe tartó vonat, mire átértem az aluljárón át, az is elindult éppen. Pech...
De Finnország lévén 6 perc múlva újabb vonat érkezett, s azt már sikerült elcsípnem.
Sajnos ekkor a napsütés még nem nyert bizonyítást, mivel a látótávolság másik vége a ködbe veszett. De bízni lehet ugye. Felültünk hát a vonatra, s irány Tampere. Délelőtt még odaértünk, azonban köd az továbbra sem akart oszlani. Mit volt mit tenni... el kellett ütni valamivel az időt. A sors pedig úgy hozta, hogy minden tájékozódás híján, hosszú és céltalan botorkálás végén a Plevna hívogató cégére mosolygott le ránk az egyik falról. A sorssal packázni nem ildomos, így betértünk korábbi kedves helyemre, s iziben el is fogyaztottunk a remek házisörökből egy Stout típusút.

Mivel a ködről alkotott ismereteink szerint egységnyi sörelfogyasztásnyi idő alatt az eloszlani nem képes elegy, így gondjaink felett elmélázva egy házi búzasört is kénytelenek voltunk magunkévá tenni. Ezt követően azonban immár nem volt mit tenni, a viking szellem, s a Walhalla áldását kérve kitörtünk saját béklyóinkból, s megindultunk a kofáknak szentelt nagy csarnok felé, köznépnek vásárcsarnok. Itt emlékeim szerint lehetett kapni anno menő finn specialitást, a fekete kolbászt vörösáfonyával. A helyiek ezt így magában fogyasztják, mivel azonban mi a fejlett kulináriával megáldott Közép-Európában szocializálódtunk, így kenyeret is kértünk. Volna. Ha lett volna. De ilyesmit nem tartanak, hisz senki sem eszi azzal, akkor meg minek. Nos, ez logikus. így némi krumplit kértünk mellé. Ajánlom mindenkinek egyen ilyet, a véreshurkához hasonló - de mégsem az - íz megbolondítva némi fenségesen édes lekvárral.

Mikor kicsi pocink megnyugodott, megindultunk a kilátó felé, honnan csodás tóvidék, s szigetcsoportok tárulnak a hegyet megmászó vállalkozókedvű turisták szeme elé jutalomként. Persze, csak ha nincs éppen köd. De hátha ott nincs. De volt. Viszont legalább sétáltunk kicsit, hegyet másztunk, s az úton mindenféle Rambonak öltözött hölgyeménnyel találkoztunk. Komolyan, terepnadrágban, van akinek vállán lőszerek voltak átvetve... Gondoltam lefényképezem őket, de nyomorult kis életem még talán tartogat valamit számomra, s így e korai vég nem felel még meg, hát hagytam a csudába a kockáztatást ilyen marcona amazonokkal szemben.
A kilátóból semmit nem lehetett látni, még a mellette 20 méterre álló rádiótorony tetejét sem. Ezért aztán lesétáltunk a vidámpark mellé, ahol szintén ködbe veszett a kilátótorony teteje. Na ennyit a ködről.
Még sétálgattunk, közben a megfelelő védőitalról azért gondoskodtunk alakalomadtán, s meglátogattuk estefelé a Golden Rax nevű, tömdmagadpizzávalmígbírod helyet. Nos, addig tömtük. Vagy talán kicsit tovább is.
Rájöttem, annak ellenére itt az ember tízezeres nagyságrendben eszik kalóriákat szerintem, mégiscsak ez a leghatékonyabb fogyókúra. Bemész, eszel, iszol, az utolsó kettőt végtelen ciklusban folytatod, míg túl nem csordul benned a verem. Ekkor kilépsz fizikai kereteid közül, s megutálsz mindent, ami étellel kapcsolatos fogalom. Én tuti nem eszek semmit szerda estig most. Akkor is csak azért, mert meg kell látogatnunk egy kis finn ételeket kínáló helyet, s a program ma fixálásra került. Természetesen étkezéssel kapcsolatos kálváriánk előtt.

Aztán még sétálgattunk sokat, s amit lehetett emésztéssel kapcsolatos feszítő gázokat, azt távozni engedtük szájnyílásunkon keresztül. Természetesen mindezt nem a finn alpári módon, hanem igen gentleman módon. S amúgy is, a nagyokatól: jobb kint, mint bent. Az esti 8 órai Pendolino sebesvonatot épp elértük, s így 80 perc alatt már itt is voltunk.
Ha köd nem lett volna, az én mesém is tovább tartott volna... De aki tamperei képekre lenne kíváncsi annak ajánlom a blog első bejegyzéseit, ott mazsolázhat kedvére.

A tesztelés, mint az informatikai oktatás hiányossága

Aki valaha is résztvett némi felsőoktatásban az informatikához kapcsolódó területeken, az tudhatja, a tesztelés különböző fázisai mostohagyerekek eléggé. Mivel azonban van pár igazi szaktekintély a területen, akikkel volt szerencsém már találkozni néha személyesen is, így dereng némi homályos kép a dologról fejemben.
Ami külön szerencse - s térderogyva kell érte hálaimát rebegni -, hogy egyik ilyen emberke épp itt tartozkódik a távoli Magyarországról, megtámogatni a performance tesztelést. Vagy magyarítva a dolgot a rendszer áteresztőképességét. Természetesen ez az ismeretanyag kétségtelenül megüti a mércét, amiért már érdemes eme kis kódexet újra fellapoznom, s gyertyafény mellett lejegyeznem pár említésre méltó dolgot.
Sör és Salmiakki teljesítményteszt:

Mozart csokilikőr teljesítményteszt:

Tequila teljesítményteszt:


Röviden és velősen: mindig érdemes a profikat munka közben megcsodálni.

Természetesen ezek az italok részben fennmaradt készletek a szerdán távozó kedves "pár" hagyatékaként.

A képen tisztán látszik a női és férfi felfogás különbözősége a pihenésről :)
Nemsokára átteszem a blogírás helyszínét egy másik földrészre pár napra, lehet készülni... ;)