Ismét a mókuskerékben

A tájfun ma érte el a körzetet. Manilát északról kerülte el, a főváros csupán a peremét érte el. Vagy fordítva, lényeg, itt annyit lehetett érzékelni belőle, hogy az elméletileg légmentesen záró és kinyithatatlan 27. emeleti iroda ablakai élesen sívitó hangot hallattak időközönként, mikor a szél valahogy mégis átjutott rajtuk. (vagy a falakon) Mi lesz a tájfun eredménye, azt majd reggel elolvasom a minden nap az ajtóm elé tett napilapból.
Mivel cégünk a költségcsökkentés elkötelezett híve, én pedig a cégé, így feláldoztam magam egyébként a hétvégén, s pénteken kijelentkeztünk finn társammal az A hotelből, s a hétvégét közös szobában töltöttük az előző bejegyzések helyszínén. Mivel a cég ugye elméletileg fizeti szállásunk költségeit, így nem kérdés ezzel az elegáns spórolással ismét csakis a munkahely rentábilissá tételét tartottuk szem előtt. Természetesen nekem ezekhez semmi közöm, ezeket mindig a finnek találják ki, én meg csak mint birka követem őket. Ha rosszba visznek, hát mit tudok csinálni?! De nem?
No, viszont mikor visszatértünk a fővárosba, tegnap elfoglaltuk új harcálláspontunkat.



Kilátás a szobából...

Mondjuk 15 euroval drágább az előzőnél, de ugye hétvégén úgyis spóroltunk. Másrészt valami véletlen folytán jelenlegi finn főnökeink megtudták, nekünk semmi közünk ahhoz, hogy átköltöztünk (meg ugye spórolunk), hanem az itteni főarab figura kényszerített minket erre, mert hogy ő is itt lakik. Nos a reggelire A helyen sem volt panasz, de itt azért más a helyzet. Van pl. 6 féle sushi vagy szusi. Én falun élek, hát azt sem tudom miként kell ezeket írni. A helyen csak valami búzafű facsart levére futotta (valóban fűízű volt), itt azonban már x facsart és y turmix közül kell minden reggel választanom. Mindez természetesen a napközbeni teljesítményem rovására megy, mivel már reggel komoly feladványok elé kell állítanom agytekervényeimet a választásnál. Nehéz életem van, az kétségtelen... Ma reggel ettem például banánkenyeret is.
Viszont ma 20h előtt elhagytuk az irodát, mivel a főnökeink megérkeztek az anyaországból. Mit volt mit tenni, ha a főnök itt van, akkor menni kell. Az előző hét 12 órás munkanapjait imígyen feledve (kivéve péntek ;) ) mentünk is eléjük. Vagy inkább haza, mivel őket is ide szállásolta el az arab sejk, ki az itteni uradalom korlátlan, s rettenetes ura.
Ezt követően egy szolid vacsorára futotta még, amit vmi 'Chili' nevű helyen fogyasztottunk el. Mivel szemfülesen észrevettem van itt 1 liter sör 150 peso-ért (750Ft), így bár semmi közöm nem volt a dologhoz, végül mindenki ezt rendelte. Én szokás szerint olyat kértem, ami nem volt éppen... de azért sikerült ennem valamit. S a legjobb az volt, hogy éppen két sört sikerült meginnom, míg a másik négyből bárki is végzett volna az elsővel :)