Ahol Uljanov elvtárs a Sárga tengeralattjárót dúdolgatja

Lenin, a hős ki csak népének élt, Lenin, ő járjon előtted míg élsz... Az örök igazság felszínre tört újra, hiszen ismét feltekinthettem a markáns arcélre, amely ezúttal pálmafák alatt fürkészte az imperialisták mesterkedéseit.
Kuba helyett azonban Vietnám jutott csupán osztályrészül, pontosítva Hanoi, vagy Ha Noi. Lényeg, itt megvan minden, ami egy jóvágású turistának kellhet. Ha nagy álmokat kerget itt van Lenin, vagy Marx. Ha nosztalgiázna, mindenhol van sarlókalapács, de ha inkább lokális példaképet keresne, akkor Ho apó mosolyog úton-útfélen, hol egy úttörőnek köti meg a nyakkendőjét, hol egy katonai megbeszélésen jelöli ki szétáradó jókedvvel a Ho Chi Minh ösvény nyomvonalát. Ámbátor a kevésbé megelégedő típusnak még korunk elvárásainak megfelelően 3D-ben is mosolyog, mauzóleuma meghitt csendjében, hol áhitat és tisztelet lengi be a teret.

Azonban mindezek ellenére, illetve a múzeumokban kiírt "az imperialista csürhe gonoszsága", s "országunk nagyszerűsége" ellenére is mindaz megtalálható itt, ami mindenütt máshol. Természetesen itt is próbálnak eladni mindenfélét az embernek, ha kitűnik a tömegből, s mindenki mindig el akarja szállítmányozni valahova, biciklis, motoros, autós megoldásokkal. Lényeg, hogy építsd Te is a szocializmust, vagy kommunizmust, függően attól mennyire vagy rugalmas. Jobb híján anyagilag. Persze miközben felajánlják elvisznek a hősi népi hadsereg által lelőtt B52 roncsaihoz, azért egy "didi bár" kártyát is mutatnak, ha a gazdaságot már eléggé támogattad, hát elnéző Veled a rendszer, s most az egyszer kicsapongó életed, s állatias vágyaid ellenére is mosolygósan néz le Rád majd a Nap az elkövetkezőkben is.
Azt sosem értettem Ázsiában miért nem képesek az emberek városokban gyalogolni is. S ha már nem képesek, miért nincs értelmes tömegközlekedésük. Bár Hanoi nagyságrendekkel jobb, mint Manila. Itt arányaiban jóval kevesebb az autó a motorok javára. Persze azért itt is élnek emberek bőven, így végül a járdák noha léteznek, igazából három funkciót töltenek be. Parkolni motorokkal rá, kiterjeszteni a boltocskát, ami általában minden ház alatt van, illetve zabálni és pipázni, esetleg sörözni kis sámlikon ülve. Végtére is igaz, gyalogolni a járdák többségén valóban nem lehet. Akkor meg miért is ne vegyünk motort, amivel eljuthatunk B pontba, s ott majd le is parkolhatjuk a járdára, hiszen mi úgysem használjuk. Mivel a saját házunktól sem tudunk elgyalogolni sehova, nosza, üljünk hát ki a járdára és együk ott, meg daraboljuk ott a húst, s miegymás. Végülis gyalogolni úgyse gyalogol más se.
Alapvetően egyébként teljesen élvezhető a városi barangolás, vannak zebrák meg lámpák is, igaz 20% a járművel közlekedőkből nem igazán érdeklődik a zöld és piros fények játéka iránt.

Amúgy olcsóság van, ha tudja az ember mit és hol akar csinálni.
Például a manilai fapados gépek értelemszerűen éjjel érkeznek. Ekkor már nincs más, gyalog, vagy taxi. Gyalog 42 kilométer, s nem görög történelmi csata után vagyunk, így legyen a taxi. Itt persze már kezdődik az ügyeskedés, amit minden béna országban csinálnak a külföldiekkel. Például Finnországban nem értem miért nem történik soha ilyesmi... De Budapest természetesen nem kivétel. Szóval alapvetően a taxi a városba 300-350.000 vnd, azaz dong. Ez nagyjából 15 USD, vagy 3300 forint. Tulajdonképpen 40 kilométeres távért taxival nem is sok. Viszont a kisbusz 35.000 vnd, a rendes menetrend szerinti meg 5.000 vnd. ÉS persze a kisbusz is csak a külföldieknek 35 ezer, helyieknek 20. Tulajdonképpen ezért utálom Ázsiát egyedül, hogy szívatják azt, aki nem ázsiai. Mindig és mindenben. Mert neked akkor sok pénzed van. Persze a 15 ezer dong tulajdonképpen csupán 70 cent, vagy mondjuk 150 Forint. Ez nem egy nagy összeg 40 kilométerre számolva, de sok kicsi sokra megy...
Cserébe persze, ha bármilyen olyan helyen vásárolsz, ahol előtted hozzád hasonló szinte sosem, akkor ott tényleg annyit fizetsz, amennyit bárki más. Ihatsz hát sört 85 forint áron, 450 ml, üveges, kiváló. Vagy ehetsz 40 forintért olyan hússal/májjal és zöldségekkel töltött fánkot/tésztát, amiből kettővel jól is laktál 8 órára.
Sőt, ehetsz hozzá csalánt is...

De ha ínyenc vagy, beülhetsz egy helyesen megválasztott környéken egy étterembe is, ahol 2000 forintból ehetsz beefsteaket, körettel egy mangó smoothieval, meg 3 üveg sörrel. Pesten az italok le is fednék ezt. Bár mind a 4 lehet nem férne bele.

Hanoi amúgy még fejlődésben van, szépítgetik a sétányokat a tavak partjain, van csomó park, hol esténként tollasoznak, miegymás. Cserébe a nevetséges (és korrupt) manilai rendőr és biztonsági bohócok helyett itt három fajta katona van az utcán. Van a libafos színkódú nagy tányérsapkás, vörös váll-lapos. Vagy bárhogy is kell ezt a szót leírni. Aztán van a fekete ruhás, az SS katona, általában nagykövetségek lezárt utcáinál. Meg van a fehér, angyalkakatona, aki Ho bácsinál és egyéb nagyjelentőségű helyeken álldogál peckesen. Némelyiknél van kalasnyikov, színtől függetlenül. S állandóan rádiózgatnak egymással a fess fiúkák.
Van persze templom, meg régi városfal, s minden, ami egy több, mint ezer éve regnáló városnál elvárás. Rengeteg ház és egyéb nagyobb épület maradt fenn a francia baráti látogatás folyományaként, némelyiket az amerikai tereprendezők módosították a hetvenes évek elején. De ezeket nagyrészt újjáépítették, persze sokszor valami remek vasbeton kocka beillesztésével. Ennek ellenére a város régi központi negyedének és a francia negyednek is megvan a bája. Az okosan, ázsiai módon vezetett légvezetékektől most eltekintünk.

Szóval Hanoi egy teljesen jó kis városnak tűnik, még gyalogolni is lehet benne, a támasztott nehézségek ellenére. Meg hogy 37 fok van már 8 óra előtt. Turista általában előre megjósolható környékeken összpontosul, de ha az ember csak elindul 6-7 órát sétálgatni céltalanul, csomó érdekeset láthat, meg ehet, s még turistát is csak elvétve lát. A vietnámiak alapvetően szerintem sokkal barátságosabbak, mint a filippinók vagy a thaiok. Persze azok mosolyognak, meg bólogatnak, de ez csak a felszín. Itt legalább egyenesek az emberek, a gyerekek pedig sokkal érdeklődőbbek, mint a fülöpök, akik csak legyen zabálni és ne essen az eső tengelyen "gondolokodnak", többségében természetesen.
Csomó gyerekkel beszélgettem, mert odajöttek honnan jövök. Itt 6-12 közöttiekről beszélünk. Egyik mondta, aha Kádár János... Azta... De a legjobb, amikor ketten - inkább a 6 magasságában - egy boltnál látszott félnek kicsit tőlem, így mosolyogtak meg sugdolóztak a kezük mögött. Én meg így léptem feléjük, lehajoltam s mondtam húúú, még a kezem is felemeltem. Lett is sikítozás, de mivel mosolyogtam is, így csak ők is. Utána meg mutogatták miket vegyek, mert mi a finom. Mármint magamnak, nem nekik. Sörben nem voltak otthon, de azért díjaztam a segíteni akarásukat.

Hanoi mellett még terveztem elmegyek valahova a városon kívül is. Meg is néztem az időjárást, ami általában az esős évszakban errefelé sokat ugyan nem ér, de láttam jön egy tájfun. Reméljük a gép azért elrepül majd Manilába. No, de ennek megfelelően a programot hamar meg is valósítottam. A dolog hátránya annyi volt, három egy napra tervezhető dolgot árultak mindenütt. Ami nem Hanoi volt. Végül a híres öböl mellett döntöttem, ami 15 USD volt mindennel. Utazás oda és vissza, hajózás, kajakozás, ebéd. Hát, ez azért kicsit hihetetlen volt, kétszer 170 km, meg a többi. De így lett. Amúgy persze ugyanezt az utat árulták 48 dollártól 15-ig teljes skálán. A valóságban meg ha nem szervezetten megy az ember akkor kijönne 10 alatt. De ez annyira viccesen hangzott, befizettem. Sajnos itt is hasonló a közlekedés, mint az a hasonló országokban. Tehát 2x4 óra busz, na jó volt pihenő is, 4 óra hajókázás.

Összességében jó volt, Vietnám szimpatikusabb ország nekem, mint Thaiföld, Indonézia (pontosabban Bali, ami nem átlagos indonéz cucc), Fülöp-szigetek. Ha tehetem eljövök egyszer 3 hétre az északi országrészbe, ahol kiváló hegyi részek vannak. Persze van még vagy 200.000 tonna fel nem robbant bomba, de minden nem lehet tökéletes... nem ettem vietnámi csüngőhasú disznót sem, nem ittam kobravért sem, ahol a kígyó még dobogó szívét teszik a poharad tetejére. Talán majd legközelebb.
De az biztos, ha egyszer sörből rekordot akarok dönteni az utam Hanoiba fog vezetni, ahol reggel 8-kor kezdődik a happy hour és csak Beatles szól a helyen. Lesz ott tengeralattjárás, egészen a sárga földig.
Ez mondjuk csak egy átlagos kávézó, de én nem iszok olyasmiket...

Közeleg a vég

Mármint Ázsiában, mármint nekem. A két év lassan le fog telni. Voltak igen lassan vánszorgó időszakok, s amikor először tértem vissza Európából az első fél év után... nos az eléggé sokkhatás volt, mit is keresek itt. Nem is honvágy vagy hasonló miatt, csak egyszerűen a város. Manila.

Persze sokat utazgathattam olyan helyekre, ahova nem jönnék el Európából szinte bizonyosan. Legutóbb Bali ugye. Ezt majd le is írom hamarosan...

Sajnos ami most vár rám, az a legutálatosabb része az egésznek, ügyintézni Filippinoföldön. Maga az expat szerződés alapvetően megóv szinte minden problémától, talán ezért is hatványozottan fájdalmas, amikor aztán valóban szeretne az ember elérni valamit. Ez általában hetekben mérhető fáradalmakat vetít előre, nevetséges kifogásokkal és olyan előredefiniált szabályokkal, amik nagyjából tudatják az emberrel már a kezdeti időpillanatban, itt szívás lesz.
Lassan intézni kellene pár dolgot, ami a szerződés végéhez kapcsolódik, s elméletileg automatikusan intéződik. De csak elméletileg. Ami számomra egyértelmű, az szinte egy párhuzamos világmindenség azok számára, akiknek a feladata, el legyen intézve. S a válaszok helyett egy hosszú levelet írnak teljesen témát nem is érintő utasításokkal és tanácsokkal. Például kössek biztosítást a célországban. Mi van? Ennek mi köze ahhoz, mi a dátum a kiköltözéssel kapcsolatosan... És ilyenek. De még jól bírom, bár már közel vagyok egy kedves válasz megírásához további szőrözés esetén.

Meg azt se értem alapvetően, miért is pazarolnak ebben az országban papírt szerződésekre, ha utána ezerszer kérdeznek olyan dolgokat, meg magyaráznak nekem, amik egyértelműen le vannak írva, s csak el kéne olvasni, könyörgöm...

Mégiscsak diófát fogok termelni...

Melbourne, a sport városa

Legalábbis ezt írják róla. Nekem pár emberke mondta barangolásaim során, ha arra járok, mindenképpen látogassak el egy eseményre... Mivel ez pont vasárnapra esett, kitörő lelkesedéssel ecsetelték, az a nagy derbi napja. Hát jó, miét is ne?
De mivel korán érkeztem, először gondoltam elütöm az időt a Victoria piacon. Valahogy a piacok nekem szimpatikus helyek, s könnyen látni lehet az adott közösség pár jellemző vonását. De első benyomásnak mindjárt ott volt a reggel fél nyolcas sorbanállás a szórakozóhelyek előtt, ahonnan még mindig kiszűrüdött az esti zene. Ez igen.

Gondolkodtam azon is, vajon melyik lehet a legjobb a város, nos ez is visszavonhatatlanul eldöntetett.

S a piac maga is szuper volt, persze a hülyeség-részleget elkerültem. Mint ruhák, játékok, stb.
Megnéztem a Melbourne múzeumot is, sőt aludtam a pázsitján is vagy egy órát, mert álmos voltam, nem volt annyira kényelmes a 10 óra vonatozás éjjel.

S végül megérkeztem a szentélybe, MCG, azaz Melbourne Cricket Ground. Persze azért a cricket az túlzás lett volna, de az ausztrál foci az rendben volt. Mondjuk azt sose értettem - sporttól függetlenül - miért futnak ki közel azonos színösszeállítású mezben csapatok. No, de a lényeg a pálya kerek, átellenesen van 4-4 rúd, amik így 3-3 kaput alkotnak. A középső 6 pont, a két szélső 1 pont. A stadion majdnem tele volt, 85 ezer ember. Csak mert már hiányzott a tömeg...

Kétségtelenül érdekes élmény volt, s jó volt ismételten látni, amit nyugaton is, teljes családok, kisgyerekek, lánykák foglalnak helyet a lelátókon. Nincs inzultus, még szóban sem. Teljesen jól elvan A és B szurkoló egymás mellett.

Este már csak a repülőt kellett megcélozni, s irány Kuala Lumpur. Illetve ott pedig átszállás Szingapúrba. Az mondjuk ismét meghaladta értelmezési képességem, ha már van egy tranzit terem, ahol átsétálhatsz a másik gépedhez anélkül elhagynád a terminált, akkor miért kell itt ismét átvilágítani a táskád, stb. Biztos valaki felhőből gépfegyvert alkotott egyszer.

Innen pedig már csak 1 órácska Szingapúr, ami nem igazán szimpatikus város, nem hiszem élnék itt. Igazából a központi részeken a felhőkarcolók csupán Patyomkin megoldások, az igazság a föld alatt van. Az egész város egy nagy bevásárlóközpont, föld alatt eljuthatsz akárhova, s közben látsz 1 billió üzletet. Néha egy-egy szállodát, vagy metróállomást. Teljes rend van. Ez egyébként, a rend, igaz a külsőbb kerületekre is, csak ott már nem csak vakondok élnek.

Newtown

A szállás teljesen véletlenül Sydney bohém-alternatív negyedében volt. Azt hiszem az évek óta tartó vegetációm után ez valódi elektrosokk. Valahogy így képzelek el egy várost. Volt itt mindenféle ember, üzlet és szórakozóhely. Élő zene, pezsgő társalgások, de nem a finn, pláne nem a filippinó módon. Egészen le voltam nyűgözve. Ha egyszer itt "kellene élnem", tuti valahol ezen a környéken tenném.

Kis pihenés után visszamentem a városközpontba, ha már itt vagyok pénteken csak kell valami benyomást szerezni. Kezdetnek gondoltam megnézem a hidat meg az operát a túlsó partról. Igazából ehhez nem ragaszkodtam volna, de éppen a Carmen zajlott a korábbi megfigyelőpontomon.
A híd acélszerkezetére is fel lehet amúgy mászni (világosban), de mivel igazából sokkal több látványt nem ad, overálba kell bújni, meg pórázra kötni magad, s csak kisebb csoportokban mindezt, ráadásul még csak nem is ingyen, így ezt nem vettem fel a teendőim közé.

A túlpart viszont alighanem a helyi Rózsadomb, szép kis házikók nőttek errefelé. Azt azért megállapítottam a fejlámpa nem ártott volna. Ugyan voltak zegzugos ösvények, titkos lépcsők a partvonalat követve, de néha csak érzésre léphet az ember, mert látni nem lát semmit az biztos. Legvégül aztán kikerültem egészen a tengerhez, a lépcső belevezetett a vízbe. Illetve volt egy rácsos barlangajtó pár méterre a víz túloldalán. Szóval innen már nem volt kilátásom a civilizált világra, így visszamásztam a tök sötétben, s irány a belváros.
A hídon való átkelés egyébként olyan volt, mint egy börtön. Végig szögesdrót kamerák, sőt még 3 őr is nézegetett ott. Meg akartam kérdezni mennyit keresnek ezzel, hogy állnak a hídon, de aztán mellőztem az inzultálásukat.
Ahol vígan szólt a zenebona, meg a nevetés, betöltötte a teret a tömeg morajlása.
Gondoltam iszok valamit én is, mert a csordaszellem nem engedte az ár ellen ússzak. Viszont a belváros árai belvárosiak, az alternatív negyedemé, meg alternatív. S ennek megfelelősen ott is ütöttem nyélbe sejtjeim nedvességgel való feltöltését, nehogy száraz ki porhüvelyem heverésszen valahol az út szélén egy óvatlan pillanatban átlépve a kritikus dehidratációs szintet lerogyva egy elhagyatott környéken.
Szerencsére az eső is eleredt, de nem is baj, még úgysem áztam meg kabát nélkül addig. Ez is része a csomagnak.
Másnap is esett még reggel, így gondoltam kinézek a halpiacra, meg esetleg múzeumot nézegetek ma.

A terv szerint estig volt időm, a vonatig. Eredetileg ki akartam hajózni bálnalesbe, de az májustól kecsegtet sikerrel... Vagy lemenni a híres partok egyikére, ahol fürödni is akartam, de ugye az idő béna volt.

Végül múzeum helyett elmentem a legnagyobb IMAX vásznat megnézni, meg rajta a jégkorszak fenevadait. Már nem először állapítom meg, nekem a 3D semmi többet nem ad, sima hagyományos módon tökéletesen megfelel. Mire a film véget ért kicsit jobb lett az idő, végül úgy véltem, csak meg kell néznem a Bondi Beach elnyúló homokját.

Meg amit még ott lehet látni.

Azonban az égi áldás nem hagyott elmélyülni a táj szemlélésében, s kénytelen voltam egy söröző óvó biztonságában meghúzódni a túlélés esélyének növelése végett.

Végül éppen elértem a vonatot, ami szolid egy éjszaka alatt Melbourne városkájába is visz.

Sydney

Ausztráliában két órával le vannak maradva, így a repülés nem is volt olyan hosszú. Látszólag.

De a lényeg, 10 óra körül már Sydney repterén magyarázhattam a bevándorlási hivatalos kislánynak miért csak három napot akarok itt tölteni. Végül megenyhült, s átengedett. A reptér cselesen van elhelyezve, egy híd köti össze külvilággal, amin nincs járda. Persze van vonat, busz, taxi. Viszont, ha gyalogol az ember 15 percet, akkor spórol 12 dollárt, ami a reptérhasználati díj, vagy hasonló okosság. Szerencsére van egy másik híd is, igaz beton létére is már eléggé felverte a gaz és egy sportpályára visz, de azért a célnak megfelelt.
Miután jólesően nyugtáztam, most éppen nettó 48 dolláros órabérben vagyok ezzel, már ott is voltam a vasútállomáson. Szépen bevonatoztam a központba, s mivel szállásom még úgysem állt készen, gondoltam addig bejárom a város egy részét. Nagyjából a "kötelező" helyszíneken tiszteletemet is tettem.

Valahol azért vicces mennyire fantáziátlanok a hódítók. Semmi értelmes nevet nem találtak ki semminek. A városokat vagy régi már létező helyek után nevezték el, csak elétették New, vagy az éppen regnáló (angol) miniszterelnök, hivatalnok után kapott nevet. Mondjuk Új Kaledónia is ilyen, csak az éppen francia terület még most is, Új Zélandtól keletre. No, mindegy. De ebbe a sorba tartozik a Hyde Park, ami most éppen Sydneyben terül el.

Mondjuk amúgy megvan a véleményem mind az Új Zéland, mind az Ausztrália múltját végigkísérő történésekről, úgymint korábbi és jelenlegi viszonyulások a különböző kérdésekhez. Talán majd egyszer leírom azt is.
Szóval van itt nagy zöld terület, ami az operaházhoz vezet ki. Itt rengeteg futóbolond van. Ellentétben Új Zélanddal, ahol ez tilos. Szimpatikus ország, tudtam én.

Van még sok iskolai osztály, s szimplán csak ebédelő ember a parkokban. Ami még tetszett, hogy látni tökéletes szabású öltönyökben telefonálgató komoly üzletembereket is... rongyos edzőcipőkben sétálgatni. Gondolom van nekik az irodájukban egy ebédelő és parkjáró cipőjük, a szép csillivilli lakkcipő ne legyen sáros a délutáni etapra.

Itt van a St. Mary katedrális, amiben személy szerint még nekem is tetszett valami. Van benne egy emlékmű az elesett ausztrál katonáknak emléket állítva, egy halott katona formájában bronzból. Mondjuk az egy másik kérdés ausztrál földön sok háborúskodás ugye nem volt mostanában, de ez ismét a fenti téma része. A templom mellett áll egy II. János Pál is, akin amolyan szuperhős köpönyeg van, csak úgy szálldos.

S persze a botanikus kertben mindenféle csudálatos növényzetek, meg a szokásos rikácsoló papagájok. Egyébként a papagáj hihetetlen gyorsan tud repülni, teljesen meglepett amikor kergetőztek.

Érdekesség, hogy a svédek az IKEA bútorok mellett még csempét is igen nagy mennyiségben csempésztek be az országba.

Lassan úgy éreztem ideje lenne kicsit pihenni, meg a hátizsákot ledobni, irány hát a szállás, s majdan az esti órákra kirobbanó erőben térhetek vissza! Átmenetileg ezzel az itallal vészeltem át az eddigi órákat.

Igazából persze csak kíváncsiságból vettem, utána láttam csak "reggeli italnak" árulják, amitől könnyebben képes vagy kikászálódni az ágyból időben. Mondjuk ebben látok némi logikai bukfencet, mert hűtve tárolandó, s ha már a hűtőig eljut az ember reggel, akkor valószínű, sikerült is felkelnie. Viszont teljesen jó íze volt, jó választás volt.