A szállás teljesen véletlenül Sydney bohém-alternatív negyedében volt. Azt hiszem az évek óta tartó vegetációm után ez valódi elektrosokk. Valahogy így képzelek el egy várost. Volt itt mindenféle ember, üzlet és szórakozóhely. Élő zene, pezsgő társalgások, de nem a finn, pláne nem a filippinó módon. Egészen le voltam nyűgözve. Ha egyszer itt "kellene élnem", tuti valahol ezen a környéken tenném.
Kis pihenés után visszamentem a városközpontba, ha már itt vagyok pénteken csak kell valami benyomást szerezni. Kezdetnek gondoltam megnézem a hidat meg az operát a túlsó partról. Igazából ehhez nem ragaszkodtam volna, de éppen a Carmen zajlott a korábbi megfigyelőpontomon.
A híd acélszerkezetére is fel lehet amúgy mászni (világosban), de mivel igazából sokkal több látványt nem ad, overálba kell bújni, meg pórázra kötni magad, s csak kisebb csoportokban mindezt, ráadásul még csak nem is ingyen, így ezt nem vettem fel a teendőim közé.
A túlpart viszont alighanem a helyi Rózsadomb, szép kis házikók nőttek errefelé. Azt azért megállapítottam a fejlámpa nem ártott volna. Ugyan voltak zegzugos ösvények, titkos lépcsők a partvonalat követve, de néha csak érzésre léphet az ember, mert látni nem lát semmit az biztos. Legvégül aztán kikerültem egészen a tengerhez, a lépcső belevezetett a vízbe. Illetve volt egy rácsos barlangajtó pár méterre a víz túloldalán. Szóval innen már nem volt kilátásom a civilizált világra, így visszamásztam a tök sötétben, s irány a belváros.
A hídon való átkelés egyébként olyan volt, mint egy börtön. Végig szögesdrót kamerák, sőt még 3 őr is nézegetett ott. Meg akartam kérdezni mennyit keresnek ezzel, hogy állnak a hídon, de aztán mellőztem az inzultálásukat.
Ahol vígan szólt a zenebona, meg a nevetés, betöltötte a teret a tömeg morajlása.
Gondoltam iszok valamit én is, mert a csordaszellem nem engedte az ár ellen ússzak. Viszont a belváros árai belvárosiak, az alternatív negyedemé, meg alternatív. S ennek megfelelősen ott is ütöttem nyélbe sejtjeim nedvességgel való feltöltését, nehogy száraz ki porhüvelyem heverésszen valahol az út szélén egy óvatlan pillanatban átlépve a kritikus dehidratációs szintet lerogyva egy elhagyatott környéken.
Szerencsére az eső is eleredt, de nem is baj, még úgysem áztam meg kabát nélkül addig. Ez is része a csomagnak.
Másnap is esett még reggel, így gondoltam kinézek a halpiacra, meg esetleg múzeumot nézegetek ma.
A terv szerint estig volt időm, a vonatig. Eredetileg ki akartam hajózni bálnalesbe, de az májustól kecsegtet sikerrel... Vagy lemenni a híres partok egyikére, ahol fürödni is akartam, de ugye az idő béna volt.
Végül múzeum helyett elmentem a legnagyobb IMAX vásznat megnézni, meg rajta a jégkorszak fenevadait. Már nem először állapítom meg, nekem a 3D semmi többet nem ad, sima hagyományos módon tökéletesen megfelel. Mire a film véget ért kicsit jobb lett az idő, végül úgy véltem, csak meg kell néznem a Bondi Beach elnyúló homokját.
Meg amit még ott lehet látni.
Azonban az égi áldás nem hagyott elmélyülni a táj szemlélésében, s kénytelen voltam egy söröző óvó biztonságában meghúzódni a túlélés esélyének növelése végett.
Végül éppen elértem a vonatot, ami szolid egy éjszaka alatt Melbourne városkájába is visz.
Kis pihenés után visszamentem a városközpontba, ha már itt vagyok pénteken csak kell valami benyomást szerezni. Kezdetnek gondoltam megnézem a hidat meg az operát a túlsó partról. Igazából ehhez nem ragaszkodtam volna, de éppen a Carmen zajlott a korábbi megfigyelőpontomon.
A híd acélszerkezetére is fel lehet amúgy mászni (világosban), de mivel igazából sokkal több látványt nem ad, overálba kell bújni, meg pórázra kötni magad, s csak kisebb csoportokban mindezt, ráadásul még csak nem is ingyen, így ezt nem vettem fel a teendőim közé.
A túlpart viszont alighanem a helyi Rózsadomb, szép kis házikók nőttek errefelé. Azt azért megállapítottam a fejlámpa nem ártott volna. Ugyan voltak zegzugos ösvények, titkos lépcsők a partvonalat követve, de néha csak érzésre léphet az ember, mert látni nem lát semmit az biztos. Legvégül aztán kikerültem egészen a tengerhez, a lépcső belevezetett a vízbe. Illetve volt egy rácsos barlangajtó pár méterre a víz túloldalán. Szóval innen már nem volt kilátásom a civilizált világra, így visszamásztam a tök sötétben, s irány a belváros.
A hídon való átkelés egyébként olyan volt, mint egy börtön. Végig szögesdrót kamerák, sőt még 3 őr is nézegetett ott. Meg akartam kérdezni mennyit keresnek ezzel, hogy állnak a hídon, de aztán mellőztem az inzultálásukat.
Ahol vígan szólt a zenebona, meg a nevetés, betöltötte a teret a tömeg morajlása.
Gondoltam iszok valamit én is, mert a csordaszellem nem engedte az ár ellen ússzak. Viszont a belváros árai belvárosiak, az alternatív negyedemé, meg alternatív. S ennek megfelelősen ott is ütöttem nyélbe sejtjeim nedvességgel való feltöltését, nehogy száraz ki porhüvelyem heverésszen valahol az út szélén egy óvatlan pillanatban átlépve a kritikus dehidratációs szintet lerogyva egy elhagyatott környéken.
Szerencsére az eső is eleredt, de nem is baj, még úgysem áztam meg kabát nélkül addig. Ez is része a csomagnak.
Másnap is esett még reggel, így gondoltam kinézek a halpiacra, meg esetleg múzeumot nézegetek ma.
A terv szerint estig volt időm, a vonatig. Eredetileg ki akartam hajózni bálnalesbe, de az májustól kecsegtet sikerrel... Vagy lemenni a híres partok egyikére, ahol fürödni is akartam, de ugye az idő béna volt.
Végül múzeum helyett elmentem a legnagyobb IMAX vásznat megnézni, meg rajta a jégkorszak fenevadait. Már nem először állapítom meg, nekem a 3D semmi többet nem ad, sima hagyományos módon tökéletesen megfelel. Mire a film véget ért kicsit jobb lett az idő, végül úgy véltem, csak meg kell néznem a Bondi Beach elnyúló homokját.
Meg amit még ott lehet látni.
Azonban az égi áldás nem hagyott elmélyülni a táj szemlélésében, s kénytelen voltam egy söröző óvó biztonságában meghúzódni a túlélés esélyének növelése végett.
Végül éppen elértem a vonatot, ami szolid egy éjszaka alatt Melbourne városkájába is visz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése