A reggeli busz már nem is volt veszélyes, a hajóig volt némi idő így kiszemeltem egy közeli csúcsot, mely meghódításra érdemesnek látszott. Persze már jól sütött a Nap, szóval sikerült legalább megizzadni kissé.
Az északi sziget pedig sejtelmes őrzőivel várt
Wellingtonban végre megtaláltam a civilizáció nyomait is. Rájöttem, itt minden város igazából egy nagy bevásárlóutca, vagy azok hálózata a mérettől függően. Minden földszinti tér valamilyen üzlet. A fővárosban praktikusan bár, kocsma, étterem leginkább. No hamar letenni a hátizsákot hát, s elsőként nacionalista kötelességeimet letudni, majd biológiai szükségletem is kielégítésre kerülhetnek. Ámen.
11 körül már végül visszatértem szunyókálni, addigra már kipróbáltam a helyi sörök többségét, így hiányérzet nélkül ámde tudással eltelve várhattam Holle anyó érkezését. Sajnos a szél úgy fújt kint, végig sivítottak az ablakok, azért valamit sikerült aludni is.
Ma pedig irány vulkánnézőbe! Noha rossz időt mondanak, a természet is rendkívül szomorú, két nap múlva fájó búcsút kell intenünk egymásnak... Végül reggel nem volt még eső, bár azt sem lehet nyugodt szívvel kijelenteni, nem is lesz. A borús égbolt alatt sétáltam hát a Hertz kölcsönzőbe, ezúttal csak két napra autókázni. A Corolla egy újabb modelljét kaptam, km sem volt még benne annyi, jobban is húzott. Első állomásként még meg kellett állnom a legjelentősebb anglikán templomi épület közelében, legalábbis ami fából épült. A fáma szerint ennek az volt az oka, hogy az építkezést megelőzően volt egy nagyobb földrengés, így a fa mellett döntöttek.
Amúgy nem ez a legnagyobb tisztán fából konstruált remekmű, hanem az egyetem és jogi iskola épülete. Olyan mintha kőből lenne, oda is mentem megkopogtatni a falát, tényleg fa...
Ahogy fa ez is! Bár ez még előző este volt. Utaltam már rá a nacionalista címszó alatt.
Észak felé haladva a kedves vendéglátók igyekeztek gondjaimat levenni vállamról, s külön kitáblázták merre is az arra. Ezt igazán díjaztam.
Szépen sütött is a nap egészen addig, amíg már csak 100 km volt első úticélom. De aztán...
Hát ez itt a tökéletes kúp alakú szupervulkán. Ami a Fuji élethű mása.
Ja, nem látszik? Hát nekem se látszott. Igyekeztem közel menni hozzá, de csak egy felhő közepében autózgattam. Végül mit volt mit tenni, dolgom végezetlenül távoztam. Egyébként itt van a partvidéken a szörfös helyek számos jelentős képviselője, de úgy tűnik nincs most szezon. Vagy csak az eső...
Eredetileg az utolsó napomra még egy 8 órás túrát terveztem, ami átvezet 3 vulkánon, tavacskák mellett visz, s minden szépségesség megtalálható benne, ami elegendő 2 havi manilai létre. Ámde az eső csak esett, s kénytelen voltam belátni az itten meteorológia meglehetősen megbízható. Ami azt is magában hordozta, másnap is ilyen idő lesz. B program kettő volt. Az egyik Auckland, a másik a "világító férgek barlangja". Mivel a városok közül eddig Wellington volt az egyetlen, amiben láttam némi fantáziát, hajlottam a barlangászásra.
Oda is autóztam, megnézni mikor nyit. S mivel már úgyis eljött az est, a parkoló mélyén tábort is vertem. Elég fáradt voltam, mivel nem igazán pihentem ki magam előző éjjel, de nem akartam még aludni, mert akkor 4 órakor felpattan a szemem. Még olvasgattam. Persze végig esett sőt még reggel 7 órakor is. Végül jó döntésnek bizonyult kihagyni a vulkánmászást. Bár persze azért sajnálom. No, de lássuk mit tartogatott az utolsó napom a szigeteken. Mivel 10 órakor nyitott a barlang, úgy gondoltam addig elmegyek a közeli vízeséshez. Ez csak fél óra gyaloglás, az alatt még kezelhető az eső bármilyen értékben.
Végül kiderült igazából 3 barlang van egymás hegyén hátán, s pár olyan is a környéken, ahova még belépőjegy sincs. Délután három óráig így volt is programom. Az első a Glowworm barlang, ami valóban világító férgeket jelent. Egy cseppkőbarlangról van szó, aminek a plafonján bábozódnak be a lárvák, de előtte még fénnyel odacsalogatnak más rovarokat, hogy legyen energiájuk az átalakuláshoz később. A barlangnak van egy folyó/tó része, ahol tényleg sok fénycsomó (copyright by Oszi) borítja el az "eget". Itt egy csónakkal keltünk át a hátborzongató sötétség birodalmán. Olyan mint egy vaksötét éjszaka gyengébb fényű csillagokkal. Valóban különleges volt.
Itt fotózni nem lehetett, de amúgy sem látszott volna semmi belőle.
A másik két barlang már jobbfajta volt, már ami a karszt formákat illeti. Legjobb ez a függöny volt.
Délutánra már majdnem kisütött a Nap, így felbátorodtam, s Keletnek vettem az irányt, megnézni a "Hold krátereit", meg a gejzírt. Sajnos mire odaértem mindkettő bezárt, de azért megérte, mert volt egy kis folyó, ahol megmártóztam. Két ág találkozik itt, s az egyik kb. 50 fokos, a másik meg 5.
Egyébként az egész területen (50 km hosszan) kénes szag van, meg geotermikus erőművek sorakoznak.
S mint aki jól végezte dolgát, már csak el kellett jutni a szálláshoz, ami az aucklandi reptér mellett volt. Este 10 körül értem oda. Közben épp azon gondolkodtam nem nagyon látni itt rendőröket, főleg a manilai állapotokhoz hasonlítva. Bár engem egyszer megszondáztak itt. Ezt úgy kell elképzelni az egyik nagyobb település bevezető útján a felezővonalnál felállt nagyjából 30 méter hosszan 10 rendőr, s mindenkivel megfújatják a szondát. Természetesen mint megfontolt és józan életet élő fiatalember, nálam ez csupán formalitás volt.
Auckland határában a bevezető gyorsforgalmi útnál sajnos nem volt rendesen kitáblázva aminek ki kellett volna, így a Nokia Maps segít gondolattal került kezembe a gps. S már szépen ünnepelt is a Város körülöttem. Nagy vígasság lett egyből kék és piros fényárban úszott a környék. Szóval mégiscsak vannak itt rendőrök. Szépen megálltam a leállósávban, mint az amcsi filmeken. Vártam majd ki kell szállnom kezek a motorházon, stb... De semmi ilyen, jogosítványt, magyar? Ugye nálunk sem lehet telefon a kézben? GPS? Az sem, ugye? Mikor jöttem, s mikor megyek? Reggel? Na jól van, 80 dollár. De mivel úgyis megyek, ez most egy írásbeli figyelmeztetés és -20 pont az új zélandi jogosítványomról. S akkor ezzel most mit is kell csinálnom? Eltehetem emlékbe, kidobhatom, akármit, ez most egy figyelmeztetés. Hát, igazán értékelem biztos úr! Hajrá All Blacks!
Majd el. Persze ezután már mindig szépen megálltam inkább ellenőrizni hol is járok. Végül odaértem a szálláshelyre, tankoltam is előtte. Az egész terület az indiai maffia kezében volt, mindenki indiai volt. A töltőállomáson, meg a szálláshelyen is. A parkolással volt némi gond, de végül sikerült megállni valahogy, egy alkalmazott hazament, én meg mondtam ugyan legyen már szerencsém, s beállhatnék-e fenntartott helyére, úgyis elmegyek reggel hatkor. S lőn.
Reggel meg már csak a reptérre kellett kigurulni. Azt a 4 km-t gond nélkül teljesítettem, kulcsot leadtam, s irány a check-in.
Jó kis kaland volt, valószínűleg mint turista, soha többet nem jutok el ide. Azért 1 évet eldolgoznék itt, látni a nyári és téli tájakat, bejárni a hegyeket, a partokat. Mint hátizsákos vagy lakókocsi turista nem tudnék azt hiszem sehol sem eltölteni hónapokat. Nem az életminőség miatt, egyszerűen hiányozna valami "értelmes" tevékenység. Azt nem állítom munkamániás lennék, sőt még azt sem értelmes munkát végzek manapság, de mégis... Találkoztam és beszélgettem rengeteg emberrel, számtalan országból. Persze suli után rögtön, vagy még mielőtt valóban fejest ugrik az ember a munka posványába, el tudom képzelni. Illetve sok átdolgozott év után, amolyan feltöltődésnek. Volt itt aki 5 hónapra jött, amiből kettőt gyümölcsszedéssel töltött, s három alatt meg bejárja az országot. Voltak akik, stoppal utazgatnak, de ki vannak akadva 2 dollár egy avokádó. Engem ez sokkal kevésbé rázott meg, mint a sör ára. Volt aki 4 hónapot tölt itt, s volt már Gyöngyösön. Hát mi folyik itt Gyöngyösön?! Spanyol hölgyek voltak egyébként, valahol a nyugdíj közelében. S még számtalan más arc.
S mivel látom egy korábbi bejegyzésben a kedvenc figurámat megemlítettem ugyan, de képet elfelejtettem publikálni...
Viszlát Új Zéland. Szép ország, nyugalom, rengeteg természet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése