2013. július 3., szerda

Ahol Uljanov elvtárs a Sárga tengeralattjárót dúdolgatja



Lenin, a hős ki csak népének élt, Lenin, ő járjon előtted míg élsz... Az örök igazság felszínre tört újra, hiszen ismét feltekinthettem a markáns arcélre, amely ezúttal pálmafák alatt fürkészte az imperialisták mesterkedéseit.
Kuba helyett azonban Vietnám jutott csupán osztályrészül, pontosítva Hanoi, vagy Ha Noi. Lényeg, itt megvan minden, ami egy jóvágású turistának kellhet. Ha nagy álmokat kerget itt van Lenin, vagy Marx. Ha nosztalgiázna, mindenhol van sarlókalapács, de ha inkább lokális példaképet keresne, akkor Ho apó mosolyog úton-útfélen, hol egy úttörőnek köti meg a nyakkendőjét, hol egy katonai megbeszélésen jelöli ki szétáradó jókedvvel a Ho Chi Minh ösvény nyomvonalát. Ámbátor a kevésbé megelégedő típusnak még korunk elvárásainak megfelelően 3D-ben is mosolyog, mauzóleuma meghitt csendjében, hol áhitat és tisztelet lengi be a teret.

Azonban mindezek ellenére, illetve a múzeumokban kiírt "az imperialista csürhe gonoszsága", s "országunk nagyszerűsége" ellenére is mindaz megtalálható itt, ami mindenütt máshol. Természetesen itt is próbálnak eladni mindenfélét az embernek, ha kitűnik a tömegből, s mindenki mindig el akarja szállítmányozni valahova, biciklis, motoros, autós megoldásokkal. Lényeg, hogy építsd Te is a szocializmust, vagy kommunizmust, függően attól mennyire vagy rugalmas. Jobb híján anyagilag. Persze miközben felajánlják elvisznek a hősi népi hadsereg által lelőtt B52 roncsaihoz, azért egy "didi bár" kártyát is mutatnak, ha a gazdaságot már eléggé támogattad, hát elnéző Veled a rendszer, s most az egyszer kicsapongó életed, s állatias vágyaid ellenére is mosolygósan néz le Rád majd a Nap az elkövetkezőkben is.
Azt sosem értettem Ázsiában miért nem képesek az emberek városokban gyalogolni is. S ha már nem képesek, miért nincs értelmes tömegközlekedésük. Bár Hanoi nagyságrendekkel jobb, mint Manila. Itt arányaiban jóval kevesebb az autó a motorok javára. Persze azért itt is élnek emberek bőven, így végül a járdák noha léteznek, igazából három funkciót töltenek be. Parkolni motorokkal rá, kiterjeszteni a boltocskát, ami általában minden ház alatt van, illetve zabálni és pipázni, esetleg sörözni kis sámlikon ülve. Végtére is igaz, gyalogolni a járdák többségén valóban nem lehet. Akkor meg miért is ne vegyünk motort, amivel eljuthatunk B pontba, s ott majd le is parkolhatjuk a járdára, hiszen mi úgysem használjuk. Mivel a saját házunktól sem tudunk elgyalogolni sehova, nosza, üljünk hát ki a járdára és együk ott, meg daraboljuk ott a húst, s miegymás. Végülis gyalogolni úgyse gyalogol más se.
Alapvetően egyébként teljesen élvezhető a városi barangolás, vannak zebrák meg lámpák is, igaz 20% a járművel közlekedőkből nem igazán érdeklődik a zöld és piros fények játéka iránt.


Amúgy olcsóság van, ha tudja az ember mit és hol akar csinálni.
Például a manilai fapados gépek értelemszerűen éjjel érkeznek. Ekkor már nincs más, gyalog, vagy taxi. Gyalog 42 kilométer, s nem görög történelmi csata után vagyunk, így legyen a taxi. Itt persze már kezdődik az ügyeskedés, amit minden béna országban csinálnak a külföldiekkel. Például Finnországban nem értem miért nem történik soha ilyesmi... De Budapest természetesen nem kivétel. Szóval alapvetően a taxi a városba 300-350.000 vnd, azaz dong. Ez nagyjából 15 USD, vagy 3300 forint. Tulajdonképpen 40 kilométeres távért taxival nem is sok. Viszont a kisbusz 35.000 vnd, a rendes menetrend szerinti meg 5.000 vnd. ÉS persze a kisbusz is csak a külföldieknek 35 ezer, helyieknek 20. Tulajdonképpen ezért utálom Ázsiát egyedül, hogy szívatják azt, aki nem ázsiai. Mindig és mindenben. Mert neked akkor sok pénzed van. Persze a 15 ezer dong tulajdonképpen csupán 70 cent, vagy mondjuk 150 Forint. Ez nem egy nagy összeg 40 kilométerre számolva, de sok kicsi sokra megy...
Cserébe persze, ha bármilyen olyan helyen vásárolsz, ahol előtted hozzád hasonló szinte sosem, akkor ott tényleg annyit fizetsz, amennyit bárki más. Ihatsz hát sört 85 forint áron, 450 ml, üveges, kiváló. Vagy ehetsz 40 forintért olyan hússal/májjal és zöldségekkel töltött fánkot/tésztát, amiből kettővel jól is laktál 8 órára.
Sőt, ehetsz hozzá csalánt is...


De ha ínyenc vagy, beülhetsz egy helyesen megválasztott környéken egy étterembe is, ahol 2000 forintból ehetsz beefsteaket, körettel egy mangó smoothieval, meg 3 üveg sörrel. Pesten az italok le is fednék ezt. Bár mind a 4 lehet nem férne bele.



Hanoi amúgy még fejlődésben van, szépítgetik a sétányokat a tavak partjain, van csomó park, hol esténként tollasoznak, miegymás. Cserébe a nevetséges (és korrupt) manilai rendőr és biztonsági bohócok helyett itt három fajta katona van az utcán. Van a libafos színkódú nagy tányérsapkás, vörös váll-lapos. Vagy bárhogy is kell ezt a szót leírni. Aztán van a fekete ruhás, az SS katona, általában nagykövetségek lezárt utcáinál. Meg van a fehér, angyalkakatona, aki Ho bácsinál és egyéb nagyjelentőségű helyeken álldogál peckesen. Némelyiknél van kalasnyikov, színtől függetlenül. S állandóan rádiózgatnak egymással a fess fiúkák.
Van persze templom, meg régi városfal, s minden, ami egy több, mint ezer éve regnáló városnál elvárás. Rengeteg ház és egyéb nagyobb épület maradt fenn a francia baráti látogatás folyományaként, némelyiket az amerikai tereprendezők módosították a hetvenes évek elején. De ezeket nagyrészt újjáépítették, persze sokszor valami remek vasbeton kocka beillesztésével. Ennek ellenére a város régi központi negyedének és a francia negyednek is megvan a bája. Az okosan, ázsiai módon vezetett légvezetékektől most eltekintünk.


Szóval Hanoi egy teljesen jó kis városnak tűnik, még gyalogolni is lehet benne, a támasztott nehézségek ellenére. Meg hogy 37 fok van már 8 óra előtt. Turista általában előre megjósolható környékeken összpontosul, de ha az ember csak elindul 6-7 órát sétálgatni céltalanul, csomó érdekeset láthat, meg ehet, s még turistát is csak elvétve lát. A vietnámiak alapvetően szerintem sokkal barátságosabbak, mint a filippinók vagy a thaiok. Persze azok mosolyognak, meg bólogatnak, de ez csak a felszín. Itt legalább egyenesek az emberek, a gyerekek pedig sokkal érdeklődőbbek, mint a fülöpök, akik csak legyen zabálni és ne essen az eső tengelyen "gondolokodnak", többségében természetesen.
Csomó gyerekkel beszélgettem, mert odajöttek honnan jövök. Itt 6-12 közöttiekről beszélünk. Egyik mondta, aha Kádár János... Azta... De a legjobb, amikor ketten - inkább a 6 magasságában - egy boltnál látszott félnek kicsit tőlem, így mosolyogtak meg sugdolóztak a kezük mögött. Én meg így léptem feléjük, lehajoltam s mondtam húúú, még a kezem is felemeltem. Lett is sikítozás, de mivel mosolyogtam is, így csak ők is. Utána meg mutogatták miket vegyek, mert mi a finom. Mármint magamnak, nem nekik. Sörben nem voltak otthon, de azért díjaztam a segíteni akarásukat.

Hanoi mellett még terveztem elmegyek valahova a városon kívül is. Meg is néztem az időjárást, ami általában az esős évszakban errefelé sokat ugyan nem ér, de láttam jön egy tájfun. Reméljük a gép azért elrepül majd Manilába. No, de ennek megfelelően a programot hamar meg is valósítottam. A dolog hátránya annyi volt, három egy napra tervezhető dolgot árultak mindenütt. Ami nem Hanoi volt. Végül a híres öböl mellett döntöttem, ami 15 USD volt mindennel. Utazás oda és vissza, hajózás, kajakozás, ebéd. Hát, ez azért kicsit hihetetlen volt, kétszer 170 km, meg a többi. De így lett. Amúgy persze ugyanezt az utat árulták 48 dollártól 15-ig teljes skálán. A valóságban meg ha nem szervezetten megy az ember akkor kijönne 10 alatt. De ez annyira viccesen hangzott, befizettem. Sajnos itt is hasonló a közlekedés, mint az a hasonló országokban. Tehát 2x4 óra busz, na jó volt pihenő is, 4 óra hajókázás.


Összességében jó volt, Vietnám szimpatikusabb ország nekem, mint Thaiföld, Indonézia (pontosabban Bali, ami nem átlagos indonéz cucc), Fülöp-szigetek. Ha tehetem eljövök egyszer 3 hétre az északi országrészbe, ahol kiváló hegyi részek vannak. Persze van még vagy 200.000 tonna fel nem robbant bomba, de minden nem lehet tökéletes... nem ettem vietnámi csüngőhasú disznót sem, nem ittam kobravért sem, ahol a kígyó még dobogó szívét teszik a poharad tetejére. Talán majd legközelebb.
De az biztos, ha egyszer sörből rekordot akarok dönteni az utam Hanoiba fog vezetni, ahol reggel 8-kor kezdődik a happy hour és csak Beatles szól a helyen. Lesz ott tengeralattjárás, egészen a sárga földig.
Ez mondjuk csak egy átlagos kávézó, de én nem iszok olyasmiket...

Nincsenek megjegyzések: