Hajjjaj

Már látom, hogy sosem fogom utolérni magam... De sebaj, a blogot az esős időre tartogattam, de ilyen szempontból eddig szerencsés vagyok. Egyébként csak gyors helyzetjelentés: - már Japánban vagyok (sőt lassan már utaznom is kell Manilába...) - ma a cipőm azt mondta az újabb túrázásra, eddig, s ne tovább, s elszakadt. Látszik többet használtam ebben a 7 napban, mint előtte 9 hónapig :) Szóval küldjetek pénzt, vagy itt ragadok... na jó, azt a 3 napot még kihúzza, ha nem terepezek :) - stb.. De lelkiismeretesen készültem egyik vonatozásom alatt: Miután Szöult sikeresen felfedeztem - már amennyire ez lehetséges két napban - korán reggel keltem, hogy az egy útba eső szentélyt még megtekintsem. Mivel a honlap ahonnan a japán vasúti bérletet rendeltem megszívatott (-- Rendeltem egy 7 napos japán bérletet, meg egy 3 napos koreait, a koreait kiküldték (volna) mailben mint PDF dokumentum 2-3 napon belül, a japánt csak postán lehetett. Na 72 óra a rendelés után magyar virtus felüti fejét, s elégedetlenségem szelídségem gyémántkeménységű kérgét áttörve utat talált ujjacskáimhoz, s kellemes hangnemű esszét fogalmazván rákérdeztem, ugyan miér ttart ennyi ideig egy PDF átküldése... illetve, ha gond van miért nem szólnak vmit legalább... nos gond az volt. Például hogy nem foglalkoznak / nem tudnak / nem akarnak már koreai bérlettel ügyeskedni. S a bankszámlámon az összeg leemelése is meg lett szakítva, hát mosolyogjak, s töltsön el szétáradó boldogság. A japán bérlet ekkorra már megérkezett egyébként. Ez egy párizsi cég, de a jegyértékesítési és információs központjuk Indiában van. Szerencsére... Szóval megnéztem a bankszámlát, de az adott összeg ugyan nem volt levonva, de zárolva volt. Na írok a kedves curry barátaimnak, ugyan legyenek már oly édesek, s szabadítsák fel nekem azt a kb 50 euro-t... De nem történt persze semmi, így írtam a finn banknak, nem szimpatikus nekem ez az eljárás, hát fogjunk össze az európai értékek védelmében, s vezessük vissza azt a pár megkuporgatott petákot távolba szakadt s viszontagságoktól sújtott emberünk javára. Itt aztán annyi történt: "Az összegen a zárolást megszüntettük. Figyelmét felhívjuk a harmadik féltől nem kaptunk erre felhatalmazást, s esetlegesen a emiatt a megvásárolt szolgáltatás igénybevétele problémás lehet. - Bank". Nos, némi mérlegelés után úgy döntöttem, tudok ezzel a tudattal élni. Itt aztán párhuzamosan keresgéltm a B tervet, mivel ezeket a vasúti bérleteket külföldieknek árulják csak mindkét országban, s előre meg kell venned, s aztán mikor megérkezel, akkor beválthatod a tényleges dokkumentre. Szóval még a 3 nap utáni válaszlevélben megírták maharadzsáék, egyébként mivel neten nem lehetséges a vásárlás, keressem fel a lokál irodát, s na majd ott, ott fog elönteni a teljes megelégedettség mindent elsöprő gigantikus hulláma. Nos a link mögött megnéztem Manila partnerirodáit, s kettő mondjuk egészen megközelíthető is volt. Honlap ellenőrzés és a profibbnak mail - telefonon a filippinóknál lehetetlen bármit is elintézni, illetve akkor mondjuk 15 hívás kell -, ugyan van-e lehetőség koreai bérletet venni, eddig a napig át kell vennem, így csak akkor érdekel, ha ez lehetséges így. Ezen kívül megadtam mindent ami kell a rendeléshez, hiszen azt már kívülről fújtam a PDF próbálkozásom után... Kb 10 nap volt az elutazásig ekkor, s a kiállítás ugye kb. 3 nap. Meglepetésemre 1 órán belül választ kaptam, hogy lehetséges, csak kell egy scan az útlevelemről is hozzá. Mivel ezt már csak reggel olvastam írtam, elküldöm este, mivel most a cégben nincs nálam útlevél, 6 után küldöm, de tudom addig vannak nyitva, szóval holnap reggelre ott lesz. Válasz azonnal: ok, de 6-ig dolgoznak. ? Ki gondolta volna... Itt aztán vártam mikor is lehet bemenni, vagy bármi életjel, emelkedő mellkas, tapintható pulzus, párásodó tükör az arc előtt... Semmi. No írtam másnap délután, hogy akkor megvan minden, mi a teendőm, megkapták-e? Semmi. Gondoltam na jó kapnak még egy napot. Aztán másnap valami elvonta a figyelmem erről, s így csak utána kérdeztem rá, halló, riadó, mi a helyzet... Válasz azonnal, igen nekiállhatunk minden megvan , ami kell. Akkor 7 nap innentől, ha szeretném, illetve módosítsam az utam, ha ütközne, hogy még megkaphassam. Jézus megmentette az emberiséget, de minek... Körülnéztem hát lelkem legmélyebb bugyraiban megfelelő fegyvert keresvén, s végül kedvességem csillogó mellvértjét öltöttem csak magamra, majd megköszöntem kedvesen értékes segítségüket, s lemondtam a dolgot, mivel már ugye csak 6 napom van az indulásig... --) így végül nem volt semmi jegyem. Előző nap aztán megnéztem a neten mik a lehetőségek, mivel tudtam a KTX (Korail Train Express) az nem olcsó mulatság. Egy út Busan-ba, pont a 3 napos bérlet ára. Eredetileg valahol félúton meg akartam állni egy napra egy nemzeti parkban, de aztán végül kihagytam ezt az opciót és két napra foglaltam szállást a déli kikötővárosba. Szóval a KTX 2 óra 38 perc a 450 km-re, van még az egy fokozattal gyengébb vonat, ami 1 órával lassabb és 20%-kal olcsóbb, meg van a sima vonat, ami kb. 4 és fél óra, ez mondjuk a busszal van egy árban, kb a KTX fele árban. A busz mellett döntöttem, mivel a reptérbusz nagyon kényelmes volt, két külön wi-fi hálózattal, tv, stb... Gondoltam egy távolsági még menőbb. Aztán a csókát megkértem a "recepción" foglaljon már nekem egy helyet aznapra valamelyik buszra. Amelyiken van hely. Mondja, Busan? Hát én odavalósi HMCS vagyok!! Kérdeztem is mivel érdeme menni szerinte, honnan lehet szép tájat látni, vonat vagy busz? Mondja vonat. Csakis. Hát jó. Aztán gondoltam, ha már vonatozok összehasonlítom a gyorsvonatot Koreában, meg Japánban. A finn összehasonlítással még játszottam gondolatban, mert ugye ott van a Pendolino, ami szintén ilyen 230 km/h körül megy, de a magyar gyorsvonat kategóriát a feledés jótékony ködével elfátyoloztam ettől a versengéstől. Szóval mentem vasútállomás, vajon mily gyakori a 450 km-re fekvő városba a KTX közlekedés, talán nem kell sokat várnom... Hát, fél óránként. No comment. 11:53-kor jegyvétel, mondja a csaj van délben, arra? De gondoltam, jó lesz eggyel utána is, kivárom :) Meg akartam venni vmi étel italt. A 2:38 perces verzió nyert tehát, de késett 2 percet. cöcöcö... Amúgy semmi érdekes nem volt, látnivaló mármint - leszámítva a millió melegházat mindenütt. Szóval jó lett volna a busz is. Mellesleg mint előző este rájöttem, van egy tranferbusz kizárólag külföldieknek, ami INGYENES, csak le kell foglalni előre egy honlapon. Napi egy ide egy oda Szöul és Busan között. Persze semmi sincs ingyen, nos ezt valójában a két város fizeti, hogy fellendítsék egymás idegenforgalmát. Ez megint milyen már... De a helyek kb. 1 hétre előre teljesen be voltak töltve... Legközelebb. 3 után tehát Busanban voltam, a szállást négytől lehetett elfoglalni. Ideális. Ezúttal készültem, s jó előre megnéztem a térképen, hol is van a metrómegálló, s merre a hely onnan. Oda is értem sikeresen. Korea egyik legkedveltebb üdülőkörzetéhez közel laktam, elmentem hát a 10 perce lévő szép homokos tengerpartra körülnézni. Rögtön mellette van egy sziklás szakasz, kiépített gyalogúttal, van függőhíd, meg fa sétáló korláttal, ami a parthoz közel van s követi annak egyenetlenségeit. párhuzamosan meg egy futópálya, olyan borítással, mint a Margit-szigeten, csak mondjuk 5 méter széles. Ez feljebb van és nincsenek benne lépcsők persze, de lejt meg emelkedik függően a kör melyik részén vagy (kötekedők kedvéért: és milyen irányban futsz).

Még egy étel belefért, de erről ugye majd külön. Másnap nézegettem miket csinálhatnék, mivel ugye egy napra terveztem idejönni nem kettő, s fakultatív programként találtam egy erődrendszert egy hegy tetején. De kezdtem az eredeti programmal, a tengerparton épült kolostorral. Kinéztem a térképen egy jó megközelítési útvonalat, vasútállomás volt a közelemben, meg ott is. Aztán tanácstalanul álldogáltam a vasút és metrómegállóban, hol is lehetne oda jegyet venni. Koreában minden megállóban (metró) vannak ilyen sárga mellényes megmondóemberek, akik kisegítenek ha látják, balf..ék vagy. Jött is két keselyű, s lecsaptak rám. Angol tudásuk hiányosságát lelkesedésükkel próbálták pótolni. Kiderült, hogy nincs olyan vonat ami megáll itt is meg ott is, de van busz. 141 és 181. Legyen hát, jött is a 141. Én meg sofőrnek mutatom térképen hova akarok menni, oké lesz ez a busz oda? Nézi, mondja oké. Na akkor hajrá. (napi metrójegy egyébként 4000 won mindkét városban, sima jegy busz vagy metró meg távolságtól függően 1000-1600 won). Elbuszoztam hát a végállomásig, örültem is, mert láttam jó felé jövünk, s egész közel vagyok. Persze a turistatérképekben (értsd városi látnivalókat kiemelő, nem a túrázós) az a szép, kicsit absztrakt a látásmódjuk, így tulajdonképpen némi jótékony ferdítés mindig elfogadott. Ez ad mondjuk tagadhatatlanul emlékezetes pillanatokat a kalandvágyónak, mivel nem tudni 1 vagy 5 km lesz a tényleges távolság A-B pont között. Hozzátéve igazából nem akarnak rosszat, mert itt tömegközlekedő látogatókra számítanak, de én meg úgy gondolom, ha először vagyok valahol, akkor gyalog sokkal több élmény éri az embert, s találhat olyasmiket amiket egyébként sosem. Szóval 141-es végállomás, s akkor indulás. 3 km után érkezés a célhoz, mondanom sem kell a 181-es megállója ott volt 100 méterre. De nem baj, majd visszafelé, hogy legyen erő délutánra a hegyre. A kolostor tényleg különleges volt, sajnos éppen vmi vázat szereltek mindenhova, nem tudom az okát, fura volt találgatni mi lesz a célja.

Jól nézett ki ahogy a tenger háborog lenn, fent meg ott állnak az évszázados épületek ,s közben kihallatszik a templomból a szerzetes kántálása. Ezután mérlegeltem melyik metróvonalon közelítsem meg az erődöt. Az egyiktől egy arborétumon és patakot követve lehetett volna feljutni a nyugati kapuhoz, a másik opció a déli vagy keleti kapu volt libegővel megközelítve. Mindkét esetben a végcél az északi kapu elérése és onnan leereszkedés az ottani kolostoron keresztül. Végül a libegő nyert, mert bíztam benne onnan jó kilátás lesz, szemben egy felfelé vezető erdei ösvénnyel. Ez így is volt amúgy, de a libegő megtalálása ismét felemésztett egy 80 perces gyaloglást. De közben találtam bankot, mivel kifogyott a még Szöulban váltott pesoból nálam lévő "vagyon". (-- Manilában pénzt váltani nem hálás feladat. Néztem hol tudnék venni won-t meg jen-t. Megörültem mikor láttam a lakhelyhez közeli bevásárlóközpont szupermarket részében a jen feliratot meg a két árfolyamoszlopot. Mentem is szólni, hogy akkor nem kéne holnap X jen. Csaj meg nem érti. Én sem értem. Aztán kiderül a turpisság, itt van egy árfolyam amiért ők veszik a jent, meg egy másik árfolyam amiért ők veszik a jent ha van törzsvásárlói kártyád. Ja eladni azt nem. Akkor megnéztem van-e itt valami pénzváltó, s találtam egyet szintén aa bevásárlóközpontban, ami egy nagy hálózat egy kis fiókja. Ki is volt írva jen vétel, jen eladás! Ezt már szeretem. Na mondom neki, akkor jen, ami kell nekem. Mondja mennyi kell? Mondom neki, erre kiszámolja, az mennyi pesoban, kb. 2 perc alatt számológéppel, én már fejben összeszoroztam párszor addigra... s azt mondja, hát ez ennyi, de nincs jen. Egy kanyi sem. Ooooh. Szeretem a Fülöp-szigeteket. Mondom, de hát ki van írva, miért? Hát ha valaki ad el akkor néha van. Mondom jó, akkor gyűjtsön nekem, egy hét múlva megveszem. Azt nem lehet. Miért? Mert mindig elviszik minden nap. Mondom hova? Nem tudja. És a többi irodájukba nem tudna szólni van-e most nekik, s áthozatni ide? Azt nem lehet. Sorry, Sir. Hát jó. Végül találtam egy váltót közel a véghez, akiknek volt elég jen, meg kevés won, ami az első napra elég volt. Viszont Szöulban lehet váltani filippino pesot gond nélkül a KEB-ben, Korean Exchange Bank. Van annyi fiókja mint a szemét. De egyébként Manilában a BPI, Bank of the Philippine Islands = OTP, sem lehet csak úgy valutát váltani, s amit lehet az a dollár. S ennyi. De ez most nem tartozik ide, majd egyszer... --) Láttam ugyan a hegyoldalban egy darab piros oszlopot, de mesze is volt, meg többet nem is láttam (magas házak), libegő se libegett ott sose, így a (vak)térképem alapján úgy véltem A irányban kell lennie, s nem B piros oszlopos irányban. Aztán egy óvatlan pillanatban, s az isteni gondviselésnek, avagy a sors gonosz tréfájának köszönhetően egy váratlan pillanatban odafordultam a hátam mögött lévő piros oszlop felé, s már kettő volt látható, közöttük fityegett a libegő kabinja. Hátraaa-arc, Innndulj. Megérkeztem hát, s felfityegtem a gerinc közelébe.

Itt aztán helyi komolyabb turista (ezúttal a túrázós) térkép az nem volt sehol, de volt valami tábla, amin a fő pontok jelölve voltak, meg ugye a Móricka-térkép a zsebemben az egész városról. Szóval a táblát lefotóztam és hajrá. Volt útjelző tábla is, Déli illetve Keleti Kapu. Mivel és az Északi Kaput szántam végcélnak így megacéloztam szívem, s bátran a Keletit választottam. 1,7 km. Mentem mentem mentem... Nem tértem le semerre, amit mutatott az első tábla irány arra mentem. Sok turistajelzés nincs, nehogy az Észak Korea Hős Fiai Brigád könnyedén megtalálhassa az erődöt. Gondolom ez az oka... Összesen három jelet láttam egész nap, ami színes szalag faágon, sárga meg piros, koreai felirattal. Talán ez lehetett a turistajelzés, de passz igazából. Szóval mentem vagy 40 percet, s találtam egy újabb elágazást, Keleti Kapu 2,7 km. Mi a ...? Na jó, gyerünk arra. 25 per múlva: 3,1 km... Kezdtem úgy érezni magam, mint anno Svájcban, ahol ki volt írva a célpontom 3:50 óra:perc, 2 óra múlva 4:20, újabb két óra múlva 3:30 perc volt. Pedig akkor még fitt és fiatalos voltam. Szóval ugyanez a merjünk mákot nagy lyukú szűrővel érzésem volt, mint akkor. Itt még sétáltam azért a cél felé, de 5 perc múlva láttam a KAPUt. Nem az utamon, de oldalt felsejlett, no hát oda át kell mennem. S így is lett. S mi történt? Tipp? Nos ez a Déli Kapu volt... Sebaj, túrának jó volt azért, 70 perc alatt elértem az eredeti kiindulási pontomtól 500 méterre jelzett Déli Kaput, holott sosem abba az irányba mentem. Azt ugyan elismerem, nem készültem semmit a túrázásra, inkább sétának fogtam fel, így iránytűm se volt, meg túratérképem, sem, se ásdelmagad felszerelésem stb... Ezen a ponton úgy döntöttem akkor szarok mindenre, s belőttem Északot, s arra fogok haladni. Itt egy idő múlva találtam egy táblát térképpel, meg útjelzők, csak koreai nyelven távolságokkal. Kezdtem keresgélni a térképen az ákombákom jeleket, hogy összepárosítottam. S akkor két vándor közeledett, kiket keblemre öleltem volna, mert volt térkép előttem ,volt útjelző, csak helyismeret, és nyelvismeret hiányzott. Megkérdeztem, miközben a táblánál álltam a térképpel rajta, ugyan hol vagyok most? És merre van a k.....edves Keleti Kapu?! Persze angolul sokat nem lőttek a témához, de azért sikerül összehoznunk vmit, hiszen nem véletlenül jöttünk le a fáról anno. Szóval mint mondták a táblák az irányokkal és távolságokkal rosszak. Jujj de meg vagyok lepődve... S most kb itt vagyunk táblák meg ezt és ezt jelölik, de nem arra vannak és nem olyan messze. Háááát... Ez izgalmas kezd lenni. Lehet vissza kéne mennem a libegőről s lefityegni egy sörkimérő egység megnyugtató falai közé, mielőtt még az este fátylát borítaná borongásaim helyszínére. Aztán mást gondoltam. Mondtam nekik, hol van vmi kilátópont, milyen irány, milyen messze. Na ez megvolt, beháromszögeltem a helyet a céllal, meg a libegővel, s úgy döntöttem még lesz is 20 percem az utolsó libegőig. Minderre volt vagy 3 órám. Ha minden jól megy... Ha nem akkor meg lemegyek gyalog, bízva abban, szürkületig leérek. Jelentem a csúcsot megtaláltam!

Innen aztán elképzeltem akkor most merre, s az arra konvergáló akármilyen ösvényeket róva mentem tovább. Néha ezek elfogytak, vagy valóban egy túrabakancs után kiáltottak, de hát szegény ember vízzel főz.

Még keveregtem a libegő állomásának közelében, mert ott balga módon ismét a táblákra hallgattam. Amikor naivitásbajnoki címem kiérdemeltem az az a pont volt ahol olt egy nyílformájú tábla rajta: állomás 500 méter, majd 15 lépéssel arrébb egy másik nyílformájú tábla 120 fokkal különböző irányba mutatva: 600 méter az állomás. Itt pedig már közel voltam és nem lehetett két ennyire különböző út látva merre mennek tovább ezek az ösvények... De végül odaértem. Hát így telt el vagy 4,5 órám a hegyen. Kellemesen elfáradtam ezen a napon, pedig még az Északi kapunál lévő kolostort gondoltam megnézem metróval, de erről letettem. Inkább elmentem még Korea legnagyobb halpiacára, ami egy bazinagy épület, de tulajdonképpen a környező területen is tengeri dolgokat árulnak. Itt megveheted az emeleten meg megsütik neked. Vagy akármi. De ezt kihagytam, mert lehetetlennek találtam elmondani milyen élőlényt akarok, mivel magam sem tudtam mi milyen hal és az miként elkészítve finom. A többi biológiai egység meg ismeretlen volt számomra mint étel. Inkább mentem csicsikálni némi betevő elfogyasztása után. Azonban egy mail várt, miszerint a másnapi japán út törölve, időjárási kondíciók nem megfelelőek. Ott volt adjam írjam meg mailben ha törölni akarom a foglalást, mely esetben a teljes összeget visszakapom, de ez esetben adjam meg a hitelkártyaszámom. Na nekem ilyen nincs, s egy vidám kis figura vette nekem jegyet az övével, de ez majd még előkerül később. Vagy telefonon is megmondhatom ugyanezt. Ez meglehetősen gyanús azért, bocs nem megy a hajód, add meg a hitelkártyád számát. Meg este 18:50-kor írják a levelet, de maga az iroda 9-18 között van, így még telefonálni sem tudsz. S mi a helyzet, ha valóban csalás a dolog, s a hajó mégiscsak megy. 10-kor indulna, az iroda 9-kor elérhető, de addigra már úton kell lenni, ha valóban el is akarod érni a hajót, amennyiben megy. Hmm. Mit lehet tenni ilyenkor. Hát gondolkodni! Azt meg rizsborral és rizspálinkával jó alkalomhoz illően. De persze nem ezeken a dolgokon, mégiscsak nyaralunk vagy mi, s nincs kötött program sem. Igy másnap reggel vártam válaszoljanak a mailre, amibe kértem még este csak tegyék át következőra, ami lehetséges. De nem jött válasz, 9:20-ig így telefonáltam. Szerencséjükre - s az enyémre - valóban nem volt hajó aznap, s áttettük másnapra szintén reggel 10-re. Újabb nap Busanban... (lejegyezve Hiroshima és Shizuoka között a vonaton :) )