Búcsú Japántól

Osakában ébredtem másnap. Terveim szerint itt nem akartam különösebben körülnézni, inkább Himeji és Kyotó voltak a célpontok. Sajnos azt megtudtam, hogy a híres várkastély, ami rengeteg filmben is szerepelt már épp felújítás alatt áll. Egészen 2015-ig. így ezt nem fogom látni tényleges pompájában. Ezért úgy döntöttem, mégiscsak elmegyek és megnézem magamnak. De előtte még a hajnali szentélylátogatás sem maradhatott ki a programból.

S aztán már Himeji...

Itt a prospektus és a valóság látható. Azért jó volt ennek ellenére. Be lehetett menni megnézni ahogy ügyeskednek a restaurátorok. A japcsik építettek egyébként egy teljesen komoly burkot, ami egy épület több lifttel, szép fapadlóval meg minden, hogy szegény hazafiknak ez idő alatt se kelljen nélkülözniük a nemzeti öntudatot. Már amennyiben igényük volna rá.

Tulajdonképpen nem bántam a dolgot, így legalább láttam hogy csinálták 500 éve a falakat, miként építették fel az épületeket. Mivel viszonylag korán végeztem, ahogy arra számítottam is, gondoltam délután még belefér a Kyotó vár és park megtekintése is. Erről annyit kell tudni ez nem valódi műemlék, betonból építették újjá. Az üzleti negyed szomszédságában lévő parkban áll. Mivel cseresznye az itt is terem, így a parkban rengeteg fiatal volt. Például voltak miniszoknyában és magassarkúban tollasozó lányok is... De mivel az ilyen események nem kötik le egy férfiember figyelmét, inkább a virágszirmokra koncentráltam, s csatlakoztam a partihoz az éppen nálam lévő kis whiskeymmel karöltve. Mert ugye sose tudni mikor szorul az ember egy kis melegségre az idegenben...

Aztán a partyt elmosta az eső. Ez volt az első alkalom komolyabban esett a kirándulás alatt, de a védőital már bennem volt, s a puffin mellett ez a másik dolog ami erőt és mindent legyőző akaratot ad. Tehát a problémákat sztoikus nyugalommal és mosolyogva vettem tudomásul.

Este hát jó hangulatban érkeztem vissza a szállásra. S másnap már jött is a repcsi Manilába... De szerencsére csak este, így irány Kyotó! Ugye ez volt sokáig a sógunátus székhelye még az Edo korszak előtt, így itt aztán van mit nézni. Hogy a manga-múzeumról már ne is beszéljek :(

Az utolsó kép a híres kert, ahol sohasem lehet látni az összes nagyobb követ, a kert egyik pontjáról sem. Kivéve ha eléred a Nirvanát. Viszont ez ugye a kert a csendes meditálásra, ehhez képest rengeteg ember volt ott folyton. Nem is akartam bemenni, de pont útba esett... Innen még a Golden Pavilonba mentem, s ezután visszasétáltam a Kyotó palotához. De ez akkora volt hogy 8 percig mentem a falai mellett és még mindig nme volt bejárata. Igy ezt kihagytam belülről, s inkább a manga múzeumba mentem el. Ez nagy hiba volt! Mármint hogy nem ide jöttem vagy 4 napra kizárólag... Szomorú voltam. Aztán rohantam a vonatra elérjem a reptéri expresszt. Szó szerint. De sikerült nagy véráldozatok árán.

A manga múzeumban nem szabadott fotózni, de mire észrevettem ezt már lekaptam, mivel személyes kötődésem volt :) Amúgy voltak képregények 1946-ból is... A legsikeresebb füzetből pedig több mint 5 milliót adtak el. Otthon a Naruto ismerhetik páran, az a második volt az egyik részével, 3,5 millió példány. Hihetetlen számok. A repülő természetesen késett, mert a Cebu Pacificről ennyit kell tudni. Mindig késik. De azért hazaértem éjjel 2 körül, fáradtan, de belül sok kis képpel a koponyám falára festve.