Csak hogy ne maradjon négyszögletű az erdő, kezdem az elején. Anno amikor még Finnországban figyeltem meg a mókusok életét, s hallgattam éjjelente a genetikailag módosított szakítószilárdságú finn fűfélék rettentő roppanó, recsegő robajú megsemmisítését az északi nyúlhordák által... nos akkor kezdődött ez a túra.
Alapvetően két évet szándékoztam északon tölteni, aztán valami másba fogni. Lelki szemeim előtt már német futtballmeccsekken pöccintettem le hanyag eleganciával a bajuszom szélén hintázó árpa-maláta színekben játszó nedű utolsó cseppjét, amint belső harmóniában, s lelkemben felizzó kis rőzselángok fénye által megvilágítva követem a Nirvánába vezető utamat.
De a galád finn manager fajta kibabrált velem, s végül az anyagilag is jutányosabb misztikusnak ígérkező Manilába tettem át székhelyem. Bár az erdőre visszatérve, kerekké a sztori csak akkor válik, ha hozzátesszük, két fő ok vonzott ide főleg: Japán és Új Zéland.
Szívemnek legkedvesebb s általam érdemeik okán igen nagy becsben tartott barátaim (s az egyéb kategória :) ) bizonyára tudják már barangolásom igaz krónikáját a Fuji hegy árnyékában. Igy már csak egy cél lebeg szemem előtt, s nincs is miért maradnom. Ahogy nem is fogok június után. Legalábbis nem Manilában, mint azt a csillagok az égen jövendölének.
Mivel Kuala Lumpur véleményem szerint a legjobb hely Manila 4 órás repülőúttal lefedhető szomszédságában, így sorsot húztunk a Sorssal, s kajánul húzódott mosolyra szám szeglete amint a lehetséges útvonalak között KL az egyik legoptimálisabbnak tűnt. Kihívás elfogadva!
Szokás szerint a pakolás és egyéb felesleges és időpazarló dolgok helyett még péntek este búcsút intettem lengyel kompániánk újabb két tagjának, Tomek, a motoros legény, s Anna, a smaragdszemű tündér. Sokáig ugyan nem maradtam, de ezt követően még volt szerencsém egy igen hosszas elméleti vitához, így csak 2 körül sikerült ágyikóba kerülni. Lényeg a lényeg, KL keblére ölelt, amint megérkeztem, sőt sírt és zokogott. Ekkora érzelmi kitörésre nem számítottam azért, de mire a városba ért a busz az eső is alább hagyott. A küldetés a szállás megtalálása volt. S mivel ugye öltözetem nem a tipikus Egyenlítő felszerelés volt, így ezt igyekeztem volna mielőbb abszolválni. Ismét érvényesült a szabály sose kérdezz olyan helyi figurát, aki segíteni akar. Mert az a személy sosem tud semmit. Még a sarokról nyíló utca nevét sem. Ezt igazából Koreában tanultam meg fájdalmasan hosszú gyaloglás után, mikor visszaértem a kiindulástól 15 méterre, már a saját fejem után menve 2 óra elteltével.
No, de most már ilyen apróságok nem zavarnak soha, így előkaptam a mindentudást, s már ott is voltam. Éjfélig még elmerültem az ételek és emberek színes kavalkádjában, persze ha már ott voltam, ellátogattam a tornyok melletti parkba is.
Sajnos nem emlékeztem biztosan az ételek árára, azt tudtam kiválóak. Szóval dőre módon váltottam még némi ringgitet, de kár volt.
Ez itt 11 pénz, ami nagyjából 600 forint, viszont ebben az árban még volt 2 sör is. Kérdi az indiai nő, hát rizst akarok-e enni. Éreztem én, éreztem, ez beugratós kérdés... de átfutott agyamon reggel majd elmegyek a tényleges little indiába, s majd ott eszek chappatit, s miegymást. Hát kinyilatkoztattam egy óvatos jót. Nos volt egy feneketlen rizssiló, rizshombár, rizsatyaúristen, amiből egy hasonlóan túlméretezett tállal mert ki EGY adagot nekem. Mondtam, na ennek sürgősen a nagyrészét tegye csak vissza, mert ez az adag pesszimista becslésekkel is elég lenne egy kiéhezett etióp falunak. Eztán még szedtem mellé 4 különböző akármicsodát, s persze a sört is kartávolságba, s ezzel egyúttal személyes oltalom alá vontam. Igazból lassit akartam inni, de az élet fricskát dobott, s így duzzogva a sör mellett kényszerültem dönteni.
Éreztem, minden porcikám belesimul a miliőbe, s ha ez is lesz nyomorúságos kis életem utolsó pillanata porhüvelyem börtönében, már nem hiába szenvedtem végig ezt a pár évet. Azt is meg kell említeni, ami az ilyen jellegű olcsó helyek velejárója, volt csótány, meg az utcán 10 méterre 30 centis patkány (plusz a farka), meg az indiai nő a szívószálat a végénél fogva adta át, ami komoly dilemmát okoz szerinte, mert vagy az ujját szopkodod tulajdonképpen, vagy az italodba teszed azt a végét, akkor meg beleoldódik abba amit iszol. De hát ez autentikus így, meg ugye aki sört iszik, az nem kap szívószálat, frappáns fityiszt mutat hát eme problémának. De minden esetre örömmel tapasztaltam ilyen mélyen szántó elmélkedésekre futja kapacitásomból, s még csak 7 órája hagytam el a manilai elmegyógyintézetet! Vivát!
A parkban is sétáltam egyet, szerintem éjjel sokkal szebbek az ilyen fenséges épületek. Néha elgondolkodom, miért nem építésznek mentem, azt hiszem örömöm lelném benne. No mindegy, visszatértem hát a szobába, ami kb. 5 m2 lehetett, a plafonon egy kiváló ventilátorral. 5 fokozata volt, de már a kettes alatt is bemutatta az egy pontban rögzített tárgyak kitörni készülő erejét. Tudni illik, nem merev felfüggesztéssel volt, hanem csak a kábelen lógott. Minden centripetális és centrifugális fizikai ismeretemet kierőszakolva agyam rejtett zugaiból végül úgy döntöttem a hármas fokozat esetén a biztosító ledarált maradványaim mellett már csak elnézően mosolyogna, önveszélyeztetés miatt nem kell fizetni megint...
Azért aludtam valamennyit páni félelemben.Na jó nem, mármint nem féltem. Reggel visszaadtam a kulcsot, amiért megkaptam a 10 pénz letétet. Azt mondjuk nem értem, miért 15 a légkondis szobáé? Lehet ott maga a kulcs is légkondicionált, s hűti az ember kezét, vagy amihez közel van a zsebében extra 5 pénzért. De ezen hamar felülemelkedtem. A szoba egyébként kb. 2000 Ft volt. Az ottani Deák tértől 6 perc sétára.
Little Indiában a legkirályabb helyet nem leltem meg újra, vagy csak nem volt még nyitva. De volt x másik, zúgott az indiai zene, meg áradt a fűszerszag az utcán, itt 10 pénzt fektettem be biológiai egyensúlyom megtartásába. Chappatti, természetesen, s még 3 másik étek. Hát éhes nem leszek pár óráig. Bár ezt most a repülőn írom, s ha jó belegondolok egy másik földrészig kell kihúznom valahogy, így kellően indokolt elővigyázatosság és aggódó odafigyelés párosa, mik megmentenek az éhhalál csontos karmaitól...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése