2010. január 29., péntek

Elmeedzés

A napokban programozni tanulunk. Az előadássorozat Helsinkiben van, így ismét buszozni lehet. Ma az általánosítás minden szándéka nélkül magára vonta egy finn férfiú a figyelmemet. Azt már megszoktam korábbi buszozásaim alkalmával, hogy reggelente, meg hétvégén délelőttönként a csajok a szempilldúsítástól a fésülködésen át a körömápolásig, vagy éppen a hajlakkal fújkálásig mindent csinálnak az utazási időt kihasználandó... Ma ez a fickó minden negatív vitálkapacitását vákuumkeltésre használva felszívta amit tudott, majd elegánsan ülés közben a mellete lévő üres szék és az azelőőti közé száműzte piciny testéből egy hegyes kis köpet formájában. Igaz csak én ültem mögötte, tehát mondhatni diszkréten csinálta, ha előre nem hívja fel magára a hanghatással a figyelmet. Azt vártam egyébként, ha már, akkor biztos majd átmarja a padlót, mint az Alien filmekben, de ilyesmi már sajnos nem történt.
Na ez még nem az elmeedzés része volt.
Szóval a tréningen kisgépes terem van, minden szünetben van szendvics, vagy délután éppen vmi süti, meg tea, kávé, frissítő. Meg ingyen ebéd. Mármint a mi szempontunkból. Ha nem a cégen keresztül jövünk akkor ez 1650 euro lenne a 3 napra. Ezt mondjuk senki nem dörögölte az orrunk alá. Itt. Csak egyik srác kíváncsiságból megnézte. Szóval jó dolog, hogy áldoznak az emberi erőforrásra. Itt. Képezik, meg ezzel valahogy szerintem indirekt módon motiválják is.
Amúgy annyi értelme van, hogy most nem csak nézem, hanem értem is, amiről beszél a fickó. Vagy mondhatom úgy, amiből az egyetemen ráérzéssel kihoztam valamit a vizsgán, az most értelmet nyer :) Magyar megközelítéssel szinte felfoghatatlan, az indiai csajt miért is küldték el ide, mikor holnaptól megy szülni. Jó befektetés. De biztos nem akarták hátrányosan megkülönböztetni. Fair play :)
Ráadásul olyan hideg van, ami már embertelen. Az nem gond, -20 körül mocorog a higanyszál, de az már igen, amilyen szelet ad bónuszban mellé a természet. Kriminális. A tenger persze be van fagyva, bár a román csákó mondta, a Fekete-tenger is befagyott kb 200 méterig a parttól (távolság, nem mélység ;)), ami szinte példanélküli. Biztos a globális felmelegedéstől van...

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Az alien tuti külföldi volt :)