További jótanács: inni

Egyébként a finn doki kifejezetten boldog volt, mert mint mondta nem gyakran van veseköves esete. Hát valaki legalább örült neki. Itt a fülöpöknél azonban ez már kevésbé ritka. Annyit tudni kell még, hogy én valami menő kórházba mentem, amit alapvetően egészségügyi turizmusra építettek szerintem. Valamelyik orvossal beszélgettem egyszer és mondta, kedveli az európai pácienseket, mert nem panaszkodnak, meg problémáznak mindenen, és nagyobb a fájdalomküszöbük is. Persze lehet ezt mondja mindenkinek, a sztoriját testre szabva. De mindenesetre ő emlegette, hogy szingapúri, japán, amerikai pácienseik vannak, természetesen a helyi lakosság mellett.
Tehát az első hónapot lakáskereséssel, s egyéb teendőkkel töltöttem, azonban augusztus elején kértem egy nevet, akihez elmehetek konzultálni egy fergetegeset. Itt a rendszer érdekes, valószínű az amerikai mintájára, mint itt kb. mindenben őket követnék több, de inkább kevesebb sikerrel. A lényeg, hogy nem elég, ha megszerzed a doki nevét, meg kérsz időpontot, mikor odamész még be kell mondanod azt is ki referált. Olyan mint valami klub, ahova csak meghívásos alapon lehet bejutni... No de a doki azt mondta törjük meg, de előtte helyezzünk el egy stentet, mert az jóóó. Hát bizonyára. De a lényege, védi a falát a kiválasztórendszernek a felső tartományban, így a görcsök jelentősen mérséklődnek. S csak az utolsó pár centiméteres szakaszon kell erősnek lenni.
Igy aztán be kellett menni két napra a kórházba, asszimilálni a stentet, s átesni a hullámok támadásán. Bónusznak ilyenkor adnak egy katétert is, mert rendesek. Volt hát gerincérzéstelenítés az első behelyezős szakaszra, amit ugye alulról természetes (vagy helyesebben természetellenes) úton helyeznek fel, s utána egy másik emeleten a Kő Központban besugározzák a követ.
Itt elméletileg szabályosan felrobban a kő, szerencsés esetben apró darabkákra, kevésbé szerencsés esetben csak nagyobb darabokra, amiket aztán egy következő kezeléssel tovább apróznak. Én három interjúkörön jutottam el a sikerig. Első alkalommal a követ nagyjából két nagyobb darabra törték, meg pár kisebbre, aztán így tovább. Ez nagyjából úgy történik, hogy miközben a gép kattog az ember mellett, csinálnak ultrahang és röntgen felvételeket. Ha ezeken a kő nagyobbnak látszik, akkor lehet örülni, mert az azt jelenti robbant, s ezért nagyobb a kiterjedése. Ugyanezen okból kifolyólag nem látható pontosan, mi is történt. Tehát a két kezelés között várakozás van, pl. 6 hét, ami alatt kiválasztást serkentő dolgokat kell szedni, amik segítségével próbálják kimosni a szilánkokat a testből.
Volt itt egy kép, de azt a cenzor kikérte magának, így leszedtem, még utoljára :) De a lényeg hogy az eredeti kő 23x 16 mm volt, meg volt egy pici, pár mm-es ugyanabban a vesében.
Egyébként az ESWL érzéstelenítés nélkül olyan mintha késeket szurkálnának az emberbe, első alkalommal éreztem kicsit, mondtam is adjanak még valamit, mert ez így nem lesz barátság.
A lényeg, 4 hónap után eltávozott minden kis átokfajzat, sőt a stent is. Ezúttal nem a régi veszprémi módon, hanem szépen műtőben, s még be is kukucskáltak nincs-e valami sérülés vagy feltapadt kődarabka. Emlékbe, mivel csupa úriemberek ezek a filippínó dokik még a stentet is nekem adták. Majd lefotózom és ideteszem.
A vicces része a dolognak, hogy kielemeztettük a távozó kavicsokat, s ebből megmondják mit ne egyek/igyak sokat. Például az én esetemben spenót, kávé, s hasonlók. Szerintem kávét életemben fél decit ittam meg, spenótot meg mondjuk háromszor eszek évente. Szóval ez nem jött be. De a többi étel is körülbelül ennyire jelentős az étkezésemben. De azt mindig elmondják inni kell. Hát mit tehet az ember búbánat ellen? Iszik.